promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Maszkot le: így néznek ki valójában a Daft Punk rejtélyes tagjai
Borítókép:  Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Évtizedekig maszk fedte a Daft Punk tagjainak kilétét, de most megmutatták, hogyan is néznek ki.

Talán nincs is olyan ember ezen a bolygón, aki ne hallotta volna már az 1993-ban alakult Daft Punk valamelyik slágerét. A „Get Lucky”, „One More Time” és egyebek között az „Around The World” című gigaslágerek mögött álló francia duó nemcsak a zenéjével, hanem a különleges, rejtélyes kinézetével is felhívta magára a közönség figyelmét, hiszen több évtizede robotmaszkban/sisakban lépnek fel – elszomorító, hogy 2021-ben hirtelen a semmiből feloszlottak.

A Daft Punk tagjainak kiléte sosem volt titok, mivel tudni lehetett, hogy Thomas Bangaltert és Guy-Manuel de Homem-Christót rejtik az ikonikus maszkok, amiket az együttes egyik barátja tervezett. Eredetileg azért takarták el az arcukat, mert a zenére akartak összpontosítani, ezért nem látták szükségesnek a kinézetük felfedését – meg persze a magánéletük megóvása is elsődleges szempont volt.

A két producer neve hiába volt köztudott, az arcukat eddig csak kevesen láthatták, de most sokak meglepetésére ők maguk fedték fel a valódi kinézetüket a Daft Punk közösségi oldalán, ahol megosztásra került egy régi, 1997-es felvétel a „Da Funk” című zene klipforgatásáról – amit amúgy az Oscar-díjas Spike Jonze rendezett.

Sokan most először tudnak arcot párosítani a Daft Punk tagjaihoz, így hatalmas dolog ez a rajongók számára. Kár, hogy nem frissebb fotót közölt a tavaly feloszlott banda, de majd talán jövőre, a zenekar fennállásának 30. évfordulóján előbújnak a rejtekhelyeikről, és megláthatjuk, hogyan is néznek ki manapság – az biztos, hogy világszerte rengeteg embert érdekelne a dolog.

Így néznek ki a Daft Punk tagjai – az 1997-es képen balra Thomas Bangalter, jobbra pedig Guy-Manuel de Homem-Christo látható:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás