Petőfi első versének rendkívüli ellentmondása 180 éve foglalkoztatja az irodalmárokat

Petőfi Sándor igazi csodagyerek volt, már tizenöt éves korában irodalmi kört alapított, és forrott benne a tűrtőzhetetlen nemzeti önérzet is. Egészen fiatal korától fogva részt vett irodalmi vitákon, felolvasásokon. Az egyik legnagyobb kulturális hatással bíró magyar költőnek és történelmi személyiségnek tartják számon.

Érdekesség, hogy 19 éves koráig nem jelent meg egyik költeménye sem, holott már évek óta írt olyan verseket, amelyeken átütött nem mindennapi tehetsége. A Bajza József által szerkesztett Athenaeum számára négy költeményt küldött be Petőfi: a Dalforrást, a Változó ízlést, az Ideál és a valót, illetve A borozót. A lap szerkesztője az utóbbit választotta, és ahogy szokták mondani, a többi már történelem. 

„És mit ámultok? ha mondom,

Hogy csak a bor istene,

AKit én imádok, aki

E kebelnek mindene.

És a bor vidám hevében 

Füttyentek rád, zord világ!

Szívemet hol annyi kínnak

Skorpiói szaggaták"

- szól a vers egy részlete. 

A vers a bor iránti szeretetről szól, a költő beleképzeli magát a költeményben egy vidám, borimádó verselőnek a helyébe. Ezzel csak egy a bökkenő, ami miatt meglehetősen érdekes a témaválasztás: Petőfi egyáltalán nem szerette a bort. Nem fogyasztotta, sőt nem is bírta. Egyes források szerint két decinél többet egyszerűen nem tudott meginni belőle.

A vers műfaja egyébként dal, amely könnyed, azonosulásra alkalmas, nem gondol túl semmit, egy egyszerű bordal. Amikor ezt a művet írta, a bordaloknak még nem volt kitaposott útjuk, így e tekintetben is egy forradalmáról beszélhetünk, még úgy is, hogy ő maga nem kedvelte a magyarok és a verselők egyik kedvenc italát.