promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
L.L. Junior óriási sikert ért el, mégis darabokra szedik őt a kommentelők
Borítókép:  youtube.com/M2 Petőfi TV (screenshot)
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Hiába az arany-, illetve platinalemez, L.L. Juniort durva beszólásokkal bombázzák.

Rengeteget lehetett hallani az utóbbi esztendőkben L.L. Juniorról, de a legtöbbször nem a zenéje miatt, hanem inkább a magánéletével kapcsolatban. Három évvel ezelőtt felfoghatatlan tragédiát kellett átélnie, mikor egy baleset következtében elhunyt a mindössze 3 éves kisfia, aki egy korábbi párjától született. Később kiderült, hogy a jelenlegi feleségével nem tudták megmenteni a házasságukat, így elválnak – ráadásul úgy tűnik, hogy az utóbbi időben elég viharos lett a viszonyuk:

Szerencsére jó dolgok is történnek L.L. Juniorral, hiszen állítólag máris összejött az ismert énekesnővel, Dárdai Blankával, akivel még Szabó Zsófi születésnapi buliján is együtt voltak. Sőt, komoly szakmai sikereket is sikerült elérnie a hírességnek, ugyanis a minap tudatta a követőivel, hogy egy újabb arany-, illetve platinalemezzel is gazdagodott – de a rengeteg gratuláció ellenére több elég durva támadást is kapott a zenész.

L.L. Junior nemrég kirakott egy aranyos közös képet a kislányával, de a szokásos „cukiskodó” kommentek most a háttérbe szorultak, és átvették a helyüket az egészen gusztustalan beszólások, amikkel a rappert szidják, amiért sokak szerint tiszteletlenül, megalázó módon beszélt a minap egykori párjáról, Körtvélyessy Kingáról, a pici lány édesanyjáról.

Volt, aki arra is emlékeztette L.L. Juniort, hogy a pocskondiázó megnyilvánulásai a cikkek miatt megmaradnak az utókornak, így a gyermekei látni fogják majd, hogy viselkedett, ez pedig nagyon kellemetlen lesz számára.

L.L. Junior egyelőre még nem reagált a helyenként kifejezetten rosszindulatú, rasszista hozzászólásokra, de minden bizonnyal nem is fog. Megesett, hogy az előadó valóban a nyilvánosság előtt kelt ki magából a magánéleti gondjaival kapcsolatban, de úgy látszik, hogy megértés helyett inkább ellenszenvet csikart ki az emberekből az érezhetően érzelmileg túlfűtött megnyilvánulásaival. Reméljük, hogy a jövőben jobban meggondolja majd, hogyan kommunikál a közösségi oldalain, hátha úgy el tudja majd kerülni ezt a népharagot – meg amúgy is jobb ezeket a dolgokat privátban intézni.

Itt lehet megnézni L.L. Juniort az arany, illetve platinalemezével:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás