promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Rácz Jenő felbukkant az X-faktorban, aztán Varga Irén sokkolta a mentorokat
Borítókép:  rtl.hu
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Hogy került Rácz Jenő az X-faktorba? Varga Irént továbbjuttatták a mentorok? Ilyen volt az RTL Klub műsorának harmadik válogatója.

Az X-Faktor 2022 harmadik válogató adásában időutazók bukkantak fel, és olyanok is érkeztek, akik „gyónni” jöttek a mentorokhoz. Tökéletes hangokból és megdöbbentő produkciókból pedig ezúttal sem volt hiány.

A legnagyobb meglepetést vagy sokkot az okozta, amikor Varga Irén újra megjelent az X-faktorban, hogy egyik saját dalát, a Malumát adja elő. Az egész stúdió kívülről tudta a népszerű sláger szövegét, Erika viszont tátott szájjal bámult maga elé, és sehogy sem találta a szavakat Irén produkciója láttán. Irén magabiztosan érkezett a stúdióba, hiszen biztos volt benne, hogy négy igennel, könnyedén továbbjut a Táborba, aztán köpni-nyelni nem tudott, mikor a mentorok egymás után nemet mondtak rá.

Hörcher László ebben az évben sem akarta kihagyni az X-faktort. A gitártörő művész neve immáron egybeforrt az RTL Klub műsorával, nemcsak a közönség, de a mentorok is ünnepelték a legendás zenész-festőt. Persze a mentorok már előre féltek a visszatérő versenyző miatt, aki ezúttal is törni-zúzni érkezett. Végül azonban a saját festményével is meglepte ByeAlexet, aki egyből a keblére ölelte Lászlót. A semmiből jött ölelésbe végül az összes mentor beszállt, aztán Miller Dávid is megölelte őt. Sőt, még a Konyhafőnök VIP-ba is beajánlották a versenyzőt, miután Puskás Peti felhívta Rácz Jenőt. A Michelin-csillagos séf rögtön igent mondott Lászlóra, vagyis nem kizárt, hogy Hörcher művész úr hamarosan A Konyhafőnök-ben is törni-zúzni fog.

Sorra érkeztek az elszánt jelentkezők, akik mindent megtettek, hogy lenyűgözzék a mentorokat. Produkcióik viszont gyorsan kicsapták a biztosítékot a stúdióban, és mivel egyáltalán nem értettek egyet a mentorok döntésével, kertelés nélkül visszaszóltak.

„Szégyen ez az egész!”

- egy versenyző kőkeményen leoltotta a mentorokat.

Pop Csabi többször is járt már az X-Faktor színpadán. Tavaly csúnyán összeszólalkozott Lacival, vízzel is le akarta locsolni, majd egy mikrofonnal célozta meg a mentort. Peti egyből felkiáltott, amikor megpillantotta a visszatérő versenyzőt, ám Pop Csabi az elmondása szerint most békés szándékkal érkezett. Egy bocsánatkérő tortával a kezében lépett Lacihoz, de a mentor alig merte kinyitni az ajándékot. Miután kinyitotta, mindegyik mentor nevetésben tört ki.

Megnyílt a dimenzió kapuja a tehetségkutató Válogatóján, hiszen sorban érkeztek a visszatérő versenyzők. Basic Dániel nem először állt ki a mentorok elé, hiszen a tehetségkutató első évadában már próbára tette magát. Akkor a Hallelujah című dalt adta elő, most pedig a Padlás című musical egyik leghíresebb dalával érkezett a Válogatóra.

Nem Basic Dániel volt az egyetlen, aki több év után újra próbára tette magát. A visszatérők produkciói azonban ezúttal sem nyűgözték le a mentorokat, akik kőkeményen megmondták véleményüket az Időutazó versenyzőknek.

Tehetséges előadókból is akadt bőven most is: a 16 éves versenyző Balázs Fecó Érints meg! című dalával robbantotta fel a színpadot, és olyan elképesztő sikert aratott, hogy négy egyértelmű igennel jutott tovább a Táborba. A mentorok már most biztosak benne, hogy mindenképpen a saját csapatukban szeretnék tudni Szebasztiánt.

A 21 éves Dankó Tünde rengeteg dalt írt az elmúlt években, amit ByeAlex zenéi inspiráltak. Éppen emiatt izgatottan lépett a színpadra, hiszen nagyon kíváncsi volt, mennyire tetszik majd a szigorú mentornak a produkciója. A Válogatóra is egy saját szerzeménnyel érkezett, amivel elérte, hogy állva tapsoljon neki az egész stúdió.

Az adás legmeghatóbb pillanatát azonban Deák Levente okozta, aki nemcsak azzal a céllal érkezett a műsorba, hogy megvalósítsa élete legnagyobb álmát, de az öccsének is örömet szeretett volna okozni azzal, hogy egy közös képet csináljanak ByeAlexszel. A mentor alig találta a szavakat, amikor megtudta, hogy Levente a Vodka című dalával készült a Válogatóra. A produkció után elkészült a közös kép, majd meghatódva vallotta be a fivéreknek:

„büszke vagyok, hogy ilyen közönségünk van, mint ti”.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás