promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Ördögien nehéz kvíz: 10 magyar szólás, amelynek a legtöbb művelt magyar rosszul tudja a jelentését
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Vajon mit jelent ez a 10 gyakran használt magyar szólás, közmondás, elmés mondás?

Sokkal régebbi tudástesztek elmés és okosító magyar szólásokkal és közmondásokkal, amelyeket bátran tudtok használni a hétköznapokban is, így tanító jellegű kvízekkel játszhattok:

Elképesztően sok magyar szólás és közmondás született az évezredek alatt, szinte lehetetlen az összeset összegyűjteni akár egy-egy kiadványban, így pedig gyakran az internet sűrűjében kell vadászgatni őket, merthogy gyakran megeshet velünk, hogy nem tudjuk ezek jekentését, pedig annyira ismerősen hangoznak. Biztos, hogy ti is kerültetek már ilyen helyzetbe. Ezt megelőzve hoztunk nektek egy kvízt, amelyből sokat tanulhattok, és régi, sokszor elrontott dolgokkal jöhettek tisztába.

Mostani kvízünkben tehát 10 olyan elmés magyar mondást hoztunk, amelyeknak a jelentését lehet, hogy eddig rosszul ismertétek, de az is lehet, hogy rosszul tanultátok meg még gyermekkorotokban, így pedig azóta is rosszul használjátok ezeket. Bár beszélgetőpartneretek nem szólt soha.

Kvízre fel!

(Forrás: Wiktionary)

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás