Még Mark Wahlberg pucér feneke sem menti meg ezt a rettenetes vígjátékot - Énidő kritika

Még augusztus 26-án mutatták be Netflixen az Énidő című vígjátékot, de el kellett telnie egy kis időnek ahhoz, hogy szavakba tudjuk önteni ezt az „élményt”. Néha megesik, hogy megszületik egy olyan komikus alkotás, aminek jó az alap ötlete és még nagy sztárok is vannak benne, vagyis nagyjából minden adott ahhoz, hogy a néző egész jól szórakozzon, de végül még komolyabb elvárások nélkül is akkorát csalódunk, hogy az már szinte fizikailag fáj – az Énidő esetében pont így van.

Az Énidő egy Sonny Fisher nevezetű férfiről szól (Kevin Hart), aki otthon neveli a gyerekeket, amíg a felesége (Regina Hall) dolgozik. A férj nem igazán mozdul ki, szinte csak a családjának él, így évek óta ignorálja a régi, bulizós, felnőni soha nem akaró barátját, Huckot (Mark Wahlberg). Majd szinte csoda történik, ugyanis a felesége nyaralni viszi a szüleihez a gyerekeket, vagyis így ad Sonnynak egy hét egyedüllétet, azaz „énidőt”, ami végül azt eredményezi, hogy enged a nyaggatásnak, és elmegy Huck vad szülinapi bulijára – onnantól kezdve pedig mindent elnyel a káosz.

Ez még egész jól is hangzik, hiszen az emberek szeretik az olyan filmeket, amikben a szimpatikus, visszafogott főszereplő végre bulizik egy nagyot, visszatalál a régi önmagához és közben visszakapja az életkedvét is a családja legnagyobb örömére – nos, itt ezekből szinte egyik sem történik meg, cserébe viszont olyan kellemetlenül érezzük magunkat az Énidő nézése közben, hogy az valami elképesztő.

_{Kép: Profimedia}

Kezdjük azzal, hogy Kevin Hart karaktere kicsit sem szimpatikus, akármennyire is próbálják igazán jó embernek beállítani őt. Végig úgy érezzük, hogy egy ketyegő bomba, aki csak úgy tesz, mintha mintaapa lenne, pedig pont, hogy az ártatlanságát, szemérmességét kellett volna kiemelni, de a színész képtelen volt erre. Mark Wahlberg pedig szinte csak dísznek van a filmben, mintha csupán azért vállalta volna el ezt a munkát (a pénz mellett), hogy megmutathassa a pucér fenekét.

Azért az elég sok dolgot elárul, hogy az Énidő legjobb, és gyakorlatilag egyetlen értékelhető poénja konkrétan egy szellentés, hiszen ez általában pont, hogy a mélypont szokott lenni más vígjátékoknál – ebből is látszik, hogy a készítők nagyon kétségbe voltak esve amiatt, hogy csináltak egy komédiát, amiben nincs humor, így mindennel megpróbálkoztak, és egyedül egy fing ragadt meg a falon.

Alapból az is hatalmas probléma, hogy annyira nem kedveljük a főszereplőket, hogy ellenük szurkolunk, és erre még rá is tesznek pár lapáttal azzal, hogy egyre idiótább szituációkba kerülnek, ahol úgy hisztiznek, hogy nem is az ő oldalukon áll az igazság – vagyis ez a film tipikusan azokról az emberekről szól, akik rossz döntéseket hoznak, majd másokat hibáztatnak ezért.

_{Kép: Profimedia}

Az író/rendező, John Hamburg (Spancserek, Derült égből Polly) vagy egyáltalán nem tudta, hogy mit csinál, vagy a produkció 90 százalékában nem mert kijönni a lakókocsijából, nehogy Mark Wahlberg megverje emiatt a förtelem miatt, de az biztos, hogy az összes létező sebből vérzik az alkotása: se a történet, se a színészek, se a humor, se a hangulat nem jött össze – ez pedig annak a tudatában a legdühítőbb, hogy érezhetően megvolt ebben a filmben a potenciál, hogy egy egész élvezetes vígjáték legyen, de végül nem lett az.

Az Énidő nem véletlenül lett Kevin Hart és Mark Wahlberg pályafutásának legrosszabb kritikákat kapott filmje: bántóan humortalan, feleslegesen bunkó, nehezen szerethető és idegesítően kellemetlen az egész film – igazi büntetés a javából, ami nemhogy kikapcsolná az agyunkat, hanem még fel is húz minket az igénytelenségével.

Aki teheti, az ne pazarolja erre a saját énidejét, hanem messziről kerülje el ezt a végtelenül pocsék komédiát, ami még az elégséges szintet sem tudja megütni. Kevin Hartnak lehet, hogy ez a viszonylag jobb filmjei közé tartozik, de Mark Wahlberg jóval többet érdemelt ennél, szóval nagy kár, de tényleg egy újabb rettenetes alkotást kaptunk a Netflixtől.

Itt lehet megnézni az Énidő előzetesét: