promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Újra kinyit az Országúti diszkó, és már Patrick Swayze utódja is megvan
Borítókép:  Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Modern feldolgozást kap az Országúti diszkó című klasszikus film, ráadásul nem akárki lesz a főszereplő.

A '80-as évek egyik kultikus filmje az 1989-es Országúti diszkó, amiben a 2009-ben elhunyt Patrick Swayze által alakított Daltonra hárul az a hálátlan feladat, hogy rendbe tegyen kidobóként egy balhés szórakozóhelyet. Az alkotás Magyarországon is a VHS-időszak egyik kiemelkedő akciófilmje volt, amit rongyosra néztek az emberek, így nem meglepő, hogy Hollywood új életet akar lehelni Rowdy Herrington klasszikusába.

Tavaly már megírtuk, hogy azt pletykálják, a Donnie Darko és az Éjjeli féreg rendkívül tehetséges sztárja, Jake Gyllenhaal lesz elvileg az új Országúti diszkó főszereplője, most pedig hivatalosan is kiderült, hogy igaznak bizonyultak a szóbeszédek – sőt, az is biztossá vált, hogy valóban A holnap határa rendezője, Doug Liman fogja elkészíteni a művet, ami egyenesen az Amazon Prime Video kínálatába érkezik majd.

Jake Gyllenhaal mellett Billy Magnussen, Daniela Melchior, Gbemisola Ikumelo és Lukas Gage is szerepelni fognak a filmben, aminek az ötlete elég vegyes érzelmeket váltott ki a rajongókból, mivel általában nem szoktak jól elsülni a régi, közkedvelt alkotások újragondolásai, hiszen rengeteget változott a bemutatójuk óta a világ – meg amúgy hatalmas hátrányból indulnak a készítők, mert sokan még most is imádják az eredeti Országúti diszkót, így már csak az emlékek, és az imádott Patrick Swayze miatt se fogják azt mondani, hogy méltó az új verzió.

Egyelőre még kérdéses, hogy mikor láthatjuk az Országúti diszkó remake-jét, de mivel előkészületi státuszban van a projekt, így könnyen lehet, hogy 1-2 éven belül megérkezik – és mivel Jake Gyllenhaal tényleg egy zseniális színész, illetve Doug Liman is többször bizonyította már a tehetségét, így az esetleges vegyes érzelmek ellenére is mindenképp érdemes lesz adni ennek a filmnek majd egy esélyt.

Íme a színészek:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás