promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Thor még mindig szórakoztató, de már nem olyan őszinte a nevetésünk - Thor: Szerelem és mennydörgés kritika
Borítókép:  Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Végre megérkezett a Thor: Szerelem és mennydörgés, ami ismét egy erős közepes alkotás lett a Marvel részéről.

A zseniális Taika Waititi (Jojo Nyuszi) a Thor: Ragnarökkel megmentette Thort, hiszen ezt az alapból hamar megunható, klisés karaktert felruházta humorral, így szinte egy csapásra az MCU egyik legszórakoztatóbb figurája lett – ráadásul Chris Hemsworth-ön is érezni lehetett, hogy ennek köszönhetően egyenesen lubickol a szerepében, szóval nagyon sokan várták a folytatást.

A Thor: Szerelem és mennydörgés leginkább arról szól, hogyan próbál újra egymásra találni Thor (Chris Hemsworth) és a régi barátnője, Jane Foster (Natalie Portman), miközben a főgonosz, Gorr (Christian Bale) sorra öli az isteneket – vagyis nemcsak a szerelem, hanem a túlélés is a tét ebben a filmben.

Az író/rendező, Taika Waititi természetesen hozza a kötelezőt, hiszen van itt humor, akció és izgalom is, viszont most kivételesen nem éppen elég, illetve nem kielégítő, amit csinál, ugyanis hiába nevetünk még mindig a poénokon, egyre inkább azt érezzük, hogy nem annyira őszinte a reakciónk, és csak megszokásból vigyorgunk – és mindez azért van, mert a Thor: Szerelem és mennydörgés már-már felháborítóan üres és súlytalan.


Kép: Profimedia

Érthető, hogy a készítőknek az volt a legfőbb céljuk, hogy mi jól érezzük magunkat a moziban, de itt történnek olyan dolgok, amiknek jóval nagyobbat kellett volna ütniük érzelmileg, és ez mégse sikerült, mivel ez az alkotás még a „legszívszorítóbb” pillanatokban is egyszerűen komolyan vehetetlen – gyakorlatilag ezen csúszott el az egész, meg azon, hogy nem igazán van íve magának a történetnek.

Ettől függetlenül Chris Hemsworth remekel, ugyanis sosem volt még ilyen megnyerő és jó Thorként, plusz kapunk olyan meglepetéseket is, amikre tényleg nem számítottunk, és valóban nagyon kellemesek – a nagy erővel visszatérő Natalie Portmanről már nem is beszélve, aki fizikailag is úgy átalakult, hogy az valami hihetetlen.

Kicsit furcsa belegondolni, hogy eljutottunk arra a pontra, hogy a főgonosz sokkal érdekesebb, mint a főhős, hiszen Gorr karakterével jobban együtt tudunk érezni, mint Thorral. Christian Bale pedig természetesen most is rendesen odatette magát, így a játéka néhol meglepően félelmetes – vagyis tényleg ő lett a Marvel eddigi egyik legjobb gonosztevője.


Kép: Profimedia

Félreértés ne essék, az új Thor film egyáltalán nem rossz, hiszen nagyon jól kezdődik és még egy kis Flash Gordon hangulatot is tud árasztani, csupán Taika Waititi az előző résszel túl magasra tette a lécet, amit nem sikerült ismét megugrania. Most sajnos nem történik annyi minden, hogy igazán lekössön minket a gondolat, hogy vajon mi is lesz a hőseink sorsa, vagy a történet vége – és ha már a finálénál tartunk: a készítők annyira túlzásba esnek a végjátékban, hogy már-már az elviselhetetlen giccs határát súrolják, ez pedig pont, hogy rossz szájízt hagy maga után.

A Thor: Szerelem és mennydörgés valószínűleg nem fog csalódást okozni a karakter rajongóinak, hiszen jó a humor, látványosak az összecsapások és vannak bőven „jutalomfalatok” is, csak sajnálatos, hogy ennyire „semmilyen” lett a végeredmény, és a film végét is egy kicsit összecsapták – vagyis ez is egy erős közepes Marvel alkotás lett.

Ezek után nem biztos, hogy érdekelni fogja a közönséget egy esetleges új Thor kaland, mivel itt olyan irányt vesz a karakter, ami nem mindenkinek fog tetszeni, de ettől eltekintve ezt a filmet is érdemes egyszer megnézni, már a két óriáskecske és Chris Hemsworth pucér hátsója miatt is, ami kétségtelenül egy villámcsapás erejével fog lecsapni a közönségre.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás