promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Magyarországon készült el a Marvel eddigi legfurcsább sorozata - Holdlovag kritika
Borítókép:  Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Véget ért a Marvel Holdlovag című sorozata, ami egyszerre lett zseniális és kellemetlen.

Újabb sorozatot hozott nekünk a Marvel, és ezúttal egy igazán különleges alkotás várt a rajongókra, hiszen nem éppenséggel mindennapos, hogy láthatjuk A múmia című kalandfilm és a Széttörve kicsit elfuserált „szerelemgyermekét”, amiben ráadásul Oscar Isaac és Ethan Hawke a főszereplők.

A mindössze hat epizódból álló Holdlovag (Moon Knight) egy gyengéd, kicsit szerencsétlen múzeumi dolgozóról, Steve-ről szól, aki rájön, hogy személyiségzavarban szenved, és az agyában ott van egy könyörtelen zsoldos személyisége is, akit egy egyiptomi isten szuperképességekkel ruházott fel – elég tipikus történet, nemdebár?

Kezdjük azzal, hogy Oscar Isaac egyenesen lubickol a szerepében/szerepeiben, hiszen a bohókás Steve, illetve a meggyötört harcos, Marc is valósnak hat érzelmileg, ez pedig kizárólag az ő remek, néhol szórakoztatóan eltúlzott játékának köszönhető – mellette Ethan Hawke is rendkívül megnyerő a széria főgonoszaként, May Calamawy pedig új kedvence lesz sokaknak, mivel tökéletesen hozza a kemény feleség szerepét, aki képes mindent összetartani, miközben szétrúg pár s*egget is.


Kép: Profimedia

Ez egy eléggé különálló, egyedi, szokatlan Marvel kaland, ami hangulatában és felépítésében is eltér az eddig látottaktól. Sokkal inkább előtérbe kerül benne az egyiptomi kultúra és a misztikum, ráadásul mindig rejt valami váratlan izgalmat, hogy a hősünk személyiségzavarral küzd – és ahogy egyre jobban megismerjük őt, úgy válik egyre szimpatikusabbá Oscar Isaac figurája, szóval a készítők jól bántak a karakterrel.

A Holdlovag cselekménye néhol zavaros és kidolgozatlan, ráadásul a folyamatos „ugrálások” hamar irritálóvá válnak, de a sorozat mégis végig képes hozni egy olyan kellemes, érdekfeszítő szintet, hogy sosem unatkozunk – főleg, mikor az alkotók felidegesítenek minket azzal, hogy a legfeszültebb akciójeleneteknél vágnak egyet, és már csak a végeredményt mutatják.

A széria nézése közben néha úgy érezhetjük, hogy a készítők pár alkalommal nem tudták, hogy hol a határ, és „túl sok”, amit látunk, de az ilyen részek végére általában kielégítő jutalmat kapunk, így könnyedén el lehet nézni ezeket a hibákat – főleg úgy, hogy a Holdlovag elképesztően menőn néz ki, így akárhányszor csak megjelenik, az mindig elsöprő élmény.


Kép: Profimedia

Ahogy azt a legtöbb Marvel alkotásnál már megszokhattuk, ez a sorozat is a végére kicsit szétesik, a finálé pedig elsietettnek és elnagyoltnak hat, ez pedig bizonyos szinten csúfít az összességében egészen remek összképen – bár talán jobb lett volna, ha kicsit tartalmasabbra sikerül a Holdlovag bemutatkozása, mivel így nem hagyott határozott nyomot maga után ez a széria, ami helyenként hol zseniális, hol kellemetlen.

A részben Magyarországon forgatott Holdlovag kalandos, szórakoztató, érdekes és kellemesen furcsa, Oscar Isaac pedig remek munkát végez benne – viszont határozatlan és elnagyolt lett a végeredmény, így végül egy egész jó, de kicsit felejthető sorozatot kaptunk a Marveltől.

Hiába menő a Holdlovag kinézete, sajnos nem érezni, hogy határozott, kitervelt helye van ennek a szériának az MCU-ban, viszont ettől függetlenül mindenképp érdemes adni neki egy esélyt, mert a hangulatának és a világának köszönhetően van benne annyi plusz, hogy ne bánjuk meg azt a pár órácskát, amit rááldozunk.

A Holdlovag elérhető a Disney+-on, itt az előzetese:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás