promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Jöhet a Pókember 4, ráadásul Tobey Maguire főszereplésével?
Borítókép:  Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Mióta a Pókember: Nincs hazaútban ismét láthattuk Tobey Maguire-t, azóta tűnik egyre biztosabbnak, hogy elkészülhet vele a Pókember 4.

Sokak számára még mindig Tobey Maguire az igazi Pókember, hiszen 2002-ben ő volt az, aki elképesztően népszerűvé tette legendás képregényhőst Sam Raimi filmjének köszönhetően. A színész az évek alatt egy nagyon sikeres Pókember-trilógiát tett le az asztalra, nemrég pedig mindenkit meglepett, mikor feltűnt a Tom Holland-féle Pókember: Nincs hazaútban – aki pedig moziban nézte az alkotást, az pontosan tudja, hogy a közönségből milyen élénk, boldog reakciót váltott ki, hogy sok-sok év után újra láthattuk őt a Marvel népszerű szuperhősének szerepében.

Annak idején úgy volt, hogy Tobey Maguire elkészíti a Pókember 4-et is, de a projekt a fenti cikkben olvasható okokból széthullott, így nem lett belőle semmi – de most könnyen lehet, hogy feléled a dolog, hiszen már a stúdió is észrevette, hogy az emberek nagyon szeretnék, ha rendesen is visszatérne a világsztár, ráadásul Sam Raimi is elég reményteli dolgokat említett nemrég a folytatással kapcsolatban.

„Arra kellett rájönnöm, miután elkészítettem a Doctor Strange-et [a folytatását - a szerk.], hogy bármi lehetséges, tényleg bármi a Marvel univerzumon belül, akármilyen összefogás. Szeretem Tobey-t. Szeretem Kirsten Dunstot. Szerintem bármi lehetséges. Nem igazán van a fejemben történet. Azt sem tudom, hogy a Marvel benne lenne-e most. Nem tudom, hogy mit gondolnak erről. Nem igazán jártam utána. De csodásan hangzik”

mondta a Tobey Maguire-féle Pókember-trilógia, illetve a május 5-én érkező Doctor Strange az őrület multiverzumában rendezője a lehetséges Pókember 4-ről.

Tobey Maguire több, mint valószínű, hogy ismét elvállalná Pókember szerepét, a Marvel pedig hallgatni szokott a rajongókra, így könnyen lehet, hogy valósággá válik sokak álma, és valóban elkészül a Pókember 4.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás