promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Óriási titkot árult el a halála előtt John Lennon – ez sok mindent megváltoztatott
Borítókép:  Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Japán származású feleségének biztosan jólesett az önzetlensége.

Hatalmas gesztussal tisztelgett az ukránok előtt a legendás énekes-zeneszerző John Lennon fia. Julian Lennon ugyanis elénekelte apja talán leghíresebb slágerét, az Imagine című dalt, pedig korábban azt ígérte, hogy csak akkor teszi ezt, ha közeledik a világvége. Most azért tett mégis kivételt, hogy pénzt gyűjtsön vele az ENSZ menekültügyi programja számára.

Ennek kapcsán került elő egy régi történet, amely szintén az 1980-ban gyilkosság áldozatává vált egykori Beatles-taggal kapcsolatos. John Lennon ugyanis hosszú évek hallgatása után, még a halála előtt bevallotta, hogy az ikonikus Imagine nem a kizárólagos szerzeménye.

A szerzői jogok így immár két személyre vonatkoznak, a kerek szemüveges zenész mellett a japán (ma már 89 éves) Yoko Onóra, aki 1969-ben ment feleségül Lennonhoz. Az Imagine kétségkívül a legendás előadóművész legnagyobb, szólóban elért sikere lett, amelyet mind a mai napig szívesen játszanak a médiában.

Az 1971-ben írt dal valójában Ono 1964-es könyvéhez köthető, amely a Grapefruit címet viseli. Ez nem egy kommersz regény, hanem a japán művésznő zenei, filozófiai és személyes gondolatainak viszonylag nehezen emészthető, rövid gyűjteménye.

„Van egy csomó részlet a Grapefruitban, amely arról szól, hogy »képzeld el ezt« vagy »képzeld el azt«. Az Imagine tehát nem íródhatott volna meg nélküle. Yoko sok más dalszövegben segített nekem, de nem voltam elég tökös ahhoz, hogy ezt elismerjem”

– vallotta be Lennon a leghíresebb – immár közösnek nevezhető – szerzeményük kapcsán. Ono egyébként azért használta a „képzeld el” (angolul: imagine) kifejezést, mert hitt abban, hogy a képzeletnek teremtő ereje van. Ha tehát mindannyian egy jobb világot képzelünk el, akkor az válik valóra.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás