promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Megszégyenítő Top 10-es lista készült: ezekről a könyvekről hazudjuk a legtöbben, hogy olvastuk őket
Borítókép:  Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A listát egy ma is aktuális orosz regény vezeti.

Az okostelefonok, a streaming szolgáltatások és megannyi technikai csoda villámgyors elterjedése óta nem számít nagy különlegességnek, hogy az emberek egyre kevesebb könyvet vesznek a kezükbe.

Egy viszonylag friss felmérés szerint az elmúlt 15 évben jelentősen visszaesett a könyvolvasó felnőttek aránya Magyarországon is. Mindez azt jelenti, hogy a 18 éven felüliek több mint fele soha, vagy szinte soha nem vásárol könyvet, 2005-höz képest így 12 százalékkal esett vissza a könyvolvasó felnőttek aránya.

Ez azonban senkit sem akadályoz meg abban, hogy társaságban az olvasottságával és műveltségével büszkélkedjen. Nincs ez másként Angliában sem, ahol arról készítettek egy Top 10-es listát, melyik művek elolvasását blöffölik legtöbbször a szigetországiak. Látatlanban mondhatjuk, hogy ennek nagy része – talán a Dickens-regény kivételével – a magyar ál-betűfogyasztókra is igaz.

Kiegészítésként azt is hozzá kell fűznünk, hogy a megkérdezettek 95 százaléka kemény melónak, sőt egyenesen unalmasnak találta, hogy régi regényeket vagy drámákat olvasson. Persze ez nem tartott vissza senkit attól, hogy a barátai előtt azzal vágjon fel, hogy ő bizony átrágta magát a következő műveken:

  1. Lev Tolsztoj: Háború és béke
  2. William Shakespeare: Hamlet
  3. Herman Melville: Moby Dick
  4. Emily Brontë: Üvöltő szelek
  5. George Orwell: Állatfarm
  6. Charles Dickens: Örökösök
  7. Victor Hugo: A nyomorultak
  8. Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame
  9. F. Scott Fitzgerald: A nagy Gatsby
  10. James Joyce: Ulysses

Miért hazudunk? Nyilvánvalóan azért, mert mindenki szereti intelligensnek mutatni magát, illetve azt feltételezi, hogy vele ellentétben mások elolvasták a felsorolt műveket, ezért nem szeretne lemaradni. Mostantól viszont mindenki megnyugodhat, és őszintén bevallhatja, ha valamelyik könyv kimaradt az életéből.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás