promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Batman: megérte várni a Denevérember eddigi legsötétebb, leghangulatosabb kalandjára – kritika
Borítókép:  Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Megérkezett Robert Pattinson főszereplésével az új Batman film, ami képes új oldaláról megmutatni a legendás képregénykaraktert.

Adam West, Michael Keaton, Val Kilmer, George Clooney, Christian Bale és többek között Ben Affleck után most az Alkonyat-széria sztárja, Robert Pattinson kapta meg a lehetőséget, hogy eljátssza a DC legnépszerűbb hősét, Batmant, akit már úgy ismerünk, mint a saját tenyerünket, illetve az eredettörténetét is kívülről fújjuk – és ezt az új film írója, rendezője, Matt Reeves is pontosan tudja, ezért szerencsére inkább egy eddig járatlan útra lépett, és elhozta nekünk a Denevérembert úgy, ahogy még sosem láthattuk.

A Batman című filmben Bruce Wayne még fiatal, mindössze pár éve él kettős életet a Sötét lovagként, de a keménysége, könyörtelensége miatt már most rettegnek tőle Gotham bűnözői és az egész alvilág – viszont feltűnik egy kegyetlen sorozatgyilkos, aki a tetthelyeken rejtvényeket hagy a Denevérembernek, miközben tematikusan szedi az áldozatait, így hősünk belekeveredik egy mocskos játékba, aminek nem lehet jó vége.

Kezdjük azzal, hogy Robert Pattinson jól hozza a szerepet, mivel esetenként képes eléggé bedurvulni, miközben végig ott van a szemében a világ összes fájdalma, így kifejezetten komplex képet tud teremteni Batmanről még maszkkal az arcán is – Matt Reeves pedig határozottan tudta a vászonra varázsolni a különleges vízióját, de még ez sem volt elég ahhoz, hogy teljesen tökéletes élményt nyújtson az alkotás.


Kép: Profimedia

Érezni lehet, hogy a rendező kifejezetten az eddigi filmekben nem látott nyomozós, noiros Batmant akarta elhozni nekünk, aki tele van hibával, és nem fél elmerülni Gotham fertőjében, miközben kísértik őt a múlt démonjai. Az egyedi, sötét hangulat szinte egyből átjön, hála a remek megvalósításnak és Michael Giacchino fantasztikus zenéjének.

A Batman akkor a legjobb és legerősebb, mikor vele együtt próbáljuk kideríteni, hogy vajon mit akar a beteg, kiszámíthatatlan sorozatgyilkos, és szerencsére ezekből a részekből van több – de akad bőven remek akciójelenet is, amik közül mindenképp ki kell emelni a sötét folyosón játszódót, amikor fegyverekkel támadnak a Denevéremberre, és csak a lövések fénye világít, mivel az hihetetlenül jó volt az elnyújtott, unalmas autós üldözéssel ellentétben.

Ez az alkotás olyan, mint egy '40-es évekbeli magánnyomozós krimi és egy modern szuperhősfilm szerelemgyermeke, hiszen lassú, atmoszférikus, grandiózus, látványos és szépen bontja ki a történetét, hogy a végén kapjunk egy jól megérdemelt katarzist – ráadásul a mellékszereplők is remekelnek, ugyanis Zoe Kravitz nagyon megnyerő Macskanőként; Jeffrey Wright jól hozza a kicsit megkeseredett, rendes rendőrt; Andy Serkis szerethető Alfred; Colin Farrell pedig teljesen elmerült a Pingvin szerepében, bár ez azért is lehet, mert egészen felismerhetetlenre maszkírozták.


Kép: Profimedia

Vannak azért hibák is, mivel az akciójelenetek sokszor ormótlanul megtörik a filmet, egyes csavarokra hamarabb rájövünk, mint Batman, néhány karakter és motiváció nincs túlzottan kidolgozva, illetve érezni, hogy egy közel 3 órás alkotásról van szó, ugyanis néha kicsit leülnek a dolgok – szóval nem ártott volna, ha picit rövidebbre vágják.

Összességében ez az új Batman film egy hatalmas teljesítmény, mivel képes új oldaláról bemutatni a Denevérembert, így sikerül elintéznie, hogy ismét frissnek hasson ez az ezerszer látott karakter – arról nem is beszélve, hogy mennyire hangulatos, sötét, kemény és igényes lett a végeredmény.

Valószínűleg nem fognak csalódni a Batman rajongók, mivel ebben a filmben megvan minden, ami kell, és ami a képregényhősre jellemző – meg még annál is több. Ez az alkotás kifejezetten jó élményt nyújt, a színészek, illetve Matt Reeves is remek munkát végeznek, és a megvalósítás is pazar. Sőt, néhol már-már egészen valósnak hat a Denevérember figurája, és szinte érezni lehet az orrunkban Gotham bűzét, amit eddig nem igazán tapasztalhattunk – szóval nem érdemes kihagyni Batman legújabb kalandját.

A Batman március 3-tól megtekinthető a mozikban.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás