promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Újabb hátborzongató horrorfilmet hoz nekünk a Tűnj el! rendezője - Nem előzetes
Borítókép:  Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Misztikus, elképesztően hangulatos előzetes érkezett a Nem című horrorfilmhez.

Jordan Peele komikusként vált híressé, majd 2017-ben mindenkit meglepett, mikor elkészítette a Tűnj el! című zseniális horrorfilmet, aminek a forgatókönyvéért Oscar-díjat kapott, ráadásul majdnem a legjobb rendezőnek járó arany szobrocskát is elvihette. Rengetegen várják már a filmkészítő következő hátborzongató alkotását, ami az eddigi információk alapján igazán különleges lesz.

A Nem című film egy kaliforniai szurdok lakóiról szól, akik szemtanúi lesznek egy szörnyű felfedezésnek – egyelőre többet nem igazán lehet tudni a történetről, de az szinte biztos, hogy sokkoló, elgondolkodtató és félelmetes lesz, hiszen Jordan Peele-nek ezek lettek a védjegyei az utóbbi években.

Daniel Kaluuya, Keke Palmer és Steven Yeun lesznek a július 21-én érkező Nem főszereplői, így tehetséges színészekből nem lesz hiány. A filmhez nemrég kijött az első magyar nyelvű előzetes is, ami alapján bőven lesz itt rejtély és izgalom, szóval mindenképp érdemes lesz majd megnézni Jordan Peele legújabb munkáját, főleg a horror műfaj rajongóinak:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás