promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A magyar énekes és Lady Gaga között jogi háború zajlik
Borítókép:  Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Kozsó már évek óta beperelte az amerikai énekesnőt és azóta is komoly küzdelem folyik.

Kozsó állítása szerint Lady Gaga egy 1992-es alkotását nyúlta le a Paparazzi című dalához, ami aztán az amerikai énekesnőnek világsikert hozott. Nem tétlenkedett a magyar énekes, be is perelte Gagát, így már négy éve folyik a jogi küzdelem közöttük. 

A komoly vád még tíz éve született, amikor Kozsó a Szomorú szamuráj dallamának lopását próbálta rábizonyítani Lady Gagára. 

Azóta már hallgatók milliói ismerhették meg a Paparazzi című számot, de talán eddig nem sok mindenkinek tűnt fel a hasonlóság - már ha egyáltalán valóban beszélhetünk párhuzamról. 

Kozsó nemrégen döntött úgy, hogy a Szomorú szamuráj nevet viselő slágeréből egy japán, egy spanyol és egy angol kiadást is szeretne készíteni. Erre kapott azonnal Sebestyén Balázs és csapata, akik aztán meghívták egy beszélgetésre. A diskurzus alatt az is kiderült, hogy a 2012-ben keletkezett botrány milyen utat járt be azóta és hol tart most.

A magyar énekes elmondása szerint még most sem lépett túl a kialakult konfliktuson, már hosszú évek teltek el a pereskedés kezdete óta. Reményei szerint pedig a világsztár fog nem kevés összeget villantani neki kárpótlás gyanánt.

„Remélem, hogy már egy éven belül vagyunk, de már négy éve kőkemény pereskedés folyik. Ez nem vicc volt, vannak ilyen dolgok, az emberek csinálnak ilyeneket. Semmi gond, ettől még izgalmasabb történetek is voltak. Akartam is mondani, hogy ezek azért benne vannak a memóriámban, nem fogyatékosként mondom ezeket a dolgokat. Nem egy vicc, hanem kicsikét komolyabb dolgok. Mindig olyan viccnek tűnnek ilyenkor, pedig bárkivel megtörténhet”

- mesélte Balázséknak Kozsó. 

Nem ez az első eset, hogy efféle pereskedés indult magyar zenészek és amerikaiak között: annak idején Presser Gábor is plágiummal vádolta Kanye West-et, amiért a Gyöngyhajú lány dallamát lopta el.

Összehasonlításképpen pedig az alábbiakban meghallgatható a két ismert szám. Ti felismertek bármilyen hasonlóságot?

Kozsó: Szomorú szamuráj

Lady Gaga: Paparazzi

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás