promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Nem semmi! A Beckham-gyerek esküvőjére újra összeállhat a Spice Girls
Borítókép:  Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Áprilisban nősül a sztárpalánta, óriási szenzáció lenne a koncert.

Zenetörténelmi pillanat lenne, ha idén összejönne az, amiről már régóta pletykálnak: ismét összeállhat a kilencvenes évek legendás lánycsapata, a Spice Girls! A popcsapat tagjai persze még korántsem vénlányok, sőt meglehetősen aktív médiaszereplők, így nem lenne olyan nagy meglepetés a közös fellépés.

Az öttagú popbanda 1994-ben alakult, az első albumuk pedig két évvel később jött ki, amelyről a Wannabe című szám mára örökzöld klasszikussá vált. A csapat 2000-ig működött aktívan, de akkor sem bomlott fel hivatalosan, sőt többször újrakezdték, legutóbb például 2018-ban „rebootoltak”, hogy a negyedszázados fennállást méltóképpen megünnepeljék a Spice25 albummal.

A tagok közül Mel B tavaly az Álarcos énekes brit kiadásában is feltűnt, Mel C a The Voice Kids tehetségkutató zsűrijében munkálkodott, míg Emma Bunton szólóban régóta rendszeresen szerepel a színpadon. Geri Halliwell 2015-ben feleségül ment a (Max Verstappennel 2021-ben világbajnoki címet nyert) Red Bull F1-es istálló csapatfőnökéhez, Christian Hornerhez, így ő már Geri Horner néven szerepel.

A mostani szenzációs hír kulcsfigurája ugyanakkor kétségtelenül Victoria Beckham, hiszen az ő fia, Brooklyn Beckham fog összeházasodni a színésznő Nicola Peltz-cel, és ezen a bulin lépne fel újra a legendás Spice Girls.

Nem lenne túl nehéz összehozni, hiszen mindegyik lány meghívást kapott a ceremóniára, és ha már ott vannak, praktikus volna minikoncertet tartaniuk. A pletykák szerint a 22 éves Brooklyn idén áprilisban vezeti oltár elé 27 éves kedvesét, feltehetőleg Floridában.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás