promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Olyan sorozat indul az egyik csatornán, hogy magyar nézők tízezrei fognak odakapcsolni
Borítókép:  Facebook
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Veszélyben az RTL Klub nézettsége?

Nemrég hírt adtunk róla, hogy február 4-én új török sorozat debütál a TV2-n. A Fazilet asszony és lányai-t minden hétköznap láthatják majd a műfaj kedvelői a csatornán, de nem ez az egyetlen török széria, ami a közeljövőben indul el a TV2 Csoport egyik csatornáján.

A Reménysugár című sorozatot 2019-ben mutatták be Törökországban, és mindössze egyetlen évadot élt meg. A történet szerint Ömer és felesége, a gyönyörű és jólelkű Ipek gyermeket várnak. A férfit azonban börtönbe zárják, így nem lehet ott kislánya születésénél. Ipeknek pedig át kell élnie, ami minden édesanya legnagyobb félelme, elveszíti újszülött kislányát. Ömer szerint bebörtönzése mögött Ipek kapzsi unokatestvére, Halil és a felesége, Neslihan állnak. Szabadulása után bosszút forral szerelme családja ellen. Közben kiderül, hogy halottnak hitt lányuk talán mégis él.

A Reménysugár február 4-én debütál az Izaura TV-n, és minden hétköznap 20 órától lesz látható. A sorozathoz négy előzetest tett közzé a TV2 Csoport, melyeket alább nézhettek meg.

[[v1]]

[[v2]]

[[v3]]

[[v4]]

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás