promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Keanu Reeves kedvenc dala mögött egy szívszorító tragédia áll
Borítókép:  Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Keanu Reeves elárulta, hogy melyik lenne az a dal, amit élete végéig hallgatna, a választása pedig elég sokat elárul róla.

Keanu Reeves nemrég a Mátrix: Feltámadások című filmet népszerűsítette Stephen Colbert műsorában, ahol érdekes kérdésekkel készültek neki. A színész válaszai tőle megszokott módon őszinték és átgondoltak voltak, viszont akadt egy olyan döntése, ami többekből is heves reakciót váltott ki – sőt, sokan egyenesen meghatódtak tőle.

Megkérdezték Keanu Reevestől, hogy ha egyetlen dalt hallgathatna élete hátralévő részében, akkor melyik lenne az, ő pedig a Joy Division zseniális „Love Will Tear Us Apart” című, 1980-ban megjelent szerzeményét választotta, vagyis mondhatjuk, hogy ez a kedvenc zenéje – ami elég érdekes annak tudatában, hogy milyen tragédia fűződik a bandához.

A Joy Division frontembere, Ian Curtis depresszióval küzdött, 1980-ban pedig a saját kezével vetett véget az életének. Ez a szomorú esemény rengeteg ember szemét nyitotta fel a depresszióval kapcsolatban, és máig a zeneipar egyik legnagyobb tragédiájaként tartják számon, hiszen az énekes a világhír kapujában dobta el az életét – a „Love Will Tear Us Apar” a halála utáni hónapban jelent meg, és a csapat legsikeresebb kislemeze lett.

Keanu Reeves valószínűleg azért tud azonosulni ezzel, mert az élete tele volt megpróbáltatásokkal, hiszen fiatalon meghalt a legjobb barátja, River Phoenix; a gyermeke halva született; egykori szerelme pedig egy szörnyű autóbalesetben elhunyt. Ennek tükrében az, hogy a színész egy ilyen szívszorító háttérrel rendelkező zenét választott, valóban egészen megható, és ebből is látszik, hogy valahol mélyen még mindig benne van az a mérhetetlen fájdalom, ami több évtizeddel ezelőtt ült a lelkére – vagy csak egyszerűen tetszik neki ez a dal, és kész.

Itt lehet meghallgatni a Joy Division „Love Will Tear Us Apart” című szerzeményét, amit az énekes személyes problémái ihlettek:

Ha bárki úgy érzi, hogy segítségre van szüksége, akkor hívja a krízishelyzetben lévők számára a nap 24 órájában fenntartott, ingyenesen hívható 116-123-as, vagy a 06-80-820-111-es telefonszámot. Ha valaki másról van szó, akinek szüksége lehet a segítségre, akkor ezen az oldalon találhat információkat.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás