Sikoly-kritika: ez lesz a kedvenc horrorfilmed?

Való igaz, összességében ismét egy rendkívül szórakoztató Sikolyt kaptunk, ami egyrészt kiszolgálja a műfaj szerelmeseit, nem beszélve a széria rajongóiról, de nem mehetek el amellett, hogy ez is csak egy biztonsági játék, ami gyakorlatilag egy az egyben lenyúzta az 1996-os eredeti film bőrét, kicsit dizájnosította, majd magára öltötte, és most abban tetszeleg a mozikban.

A régi karakterek jellemét átültette más figurákba, kaptunk többek között egy új Sidney-t, akihez a film legérdekesebb szála kötődik, és egy új Randy-t, aki szó szerint a rég elhunyt Randy rokona, és ugyanolyan horrorfilmes megszállott, mint Jamie Kennedy karaktere. Nyilván kellettek olyan fiatal generációs színészek, akik átvehetik a stafétát a régi szereplőktől, viszont egyelőre nem érzem azt, hogy egyedül elegendő húzónevek lennének egy esetleges folytatáshoz, vagy egy új trilógia második etapjához. Éppen ezért kellett visszahozni Neve Campbell-t, Courteney Cox-ot, és David Arquette-t, akik szerencsére nem csak egy-egy cameo erejéig teszik tiszteletüket, hanem elég tisztességes epizódszerepet kaptak a történetben. A történetben, ami annyira kiszámítható, hogy szinte másodpercre meg tudjuk mondani, mikor mi fog történni, és kivel.

Ez a kiszámíthatóság az új Sikoly legnagyobb hibája, ami pontosan annak tudható be, hogy az alkotók úgy akartak nosztalgiázni a széria rajongóival, hogy újrázták az eredeti filmet. Akik betéve tudják már az eddigi részeket - főleg az elsőt -, azoknak jóformán semmilyen meglepetéssel nem fog szolgálni ez a requel, inkább csak elmondhatják, hogy megnézték az 1996-os Sikoly 2022-es, felturbózott változatát, amiben több dramaturgiai baromság van, mint az összes horrorfilmben együttvéve, és tele van olyan komolyan vehetetlen elemekkel, amivel mondjuk drámaiságot akartak vinni a történetbe, de inkább csak röhejes lett. A régi karaktereket ostoba veteránoknak írták meg, akik semmit sem tanultak az előző gyilkosságsorozatokból. Ez hatványozottan igaz Dewey-ra, akinek az egész karaktere vissza lett alacsonyítva egy lecsúszott pancserré, és aki nyugodtan be is állhatna rohamosztagosnak, mert a hosszú, gyilkosokra vadászós évek alatt még mindig nem tanult meg normálisan lőni.

Az új Sikoly persze rengeteget ad a nosztalgia terén, és a sok brutalitással és kreatív vérontással igyekszik megnyerni az új generációs nézőket is, viszont ijesztegetésben semmivel sem akar több lenni, mint az elődjei. Több olyan véleményt olvastam, ahol kiemelték, hogy az új rész sokkal ijesztőbb lett, mint az előző részek, de valójában pont azt a folyamatos szivatásra építő parafaktort alkalmazza, amit eddig is; úgy látszik, egy hűtőajtó nyitogatása már valakinek rémálmokat okoz.

Összességében az új Sikoly egy élvezhető, szórakoztató darab lett, amivel az alkotók méltó módon tisztelegnek Wes Craven hagyatéka előtt, és amivel bizonyos mértékben új életet leheltek egy haldokló, népszerű franchise-ba. Mint a széria szerelmese, bízom benne, hogy nem utoljára láthattunk Ghostface-féle hentelést nagyvásznon, és biztos vagyok benne, hogy azok, akik eddig is imádták a Sikoly-t, azok ezt a részt is szeretni fogják; ha más miatt nem is, legalább azért, mert kaptunk egy új Sikoly-filmet. A lehetőség adott, hiszen a film lezárása magában hordoz egy igen érdekes, már-már beteges ötletet a folytatásra, de ez nagyban függ az idei rész sikerétől.

Hogy az új Sikoly lesz-e a kedvenc horrorfilmem, kizártnak tartom, és nem tudok csatlakozni ahhoz a táborhoz sem, akik szerint ez a legjobban sikerült rész az eredeti film óta, de hálásak lehetünk az alkotóknak, hogy visszatérhettünk Woodsboróba, és ismét felcsendülhetett a jól ismert kérdés:

Melyik a kedvenc horrorfilmed?