promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Döbbenetes eredmények: Magyarországon ilyen sokan ültek be magyar filmekre 2021-ben, és ez lett a legsikeresebb hazai alkotás
Borítókép:  InterCom
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Kiderült, melyik magyar film lett a legsikeresebb 2021-ben, és nem az, amire gondolnánk.

Január 3-án a Nemzeti Filmintézet frissítette a 2021-es hazai filmalkotásokra vonatkozó nézettségi adatait, így most már teljes képünk van arról, hogy a tavalyi évben összesen hányan váltottak jegyet magyar filmekre, és melyik volt közülük a legnagyobb siker.

Bár több alkotás is versenyben volt ezért a címért, úgymint a Szabó Győző életének sötét korszakát feldolgozó Toxikoma, az első magyar horrorfilmként reklámozott Post Mortem, a Csobot Adél főszereplésével készült méregdrága mesefilm, az El a kezekkel a Papámtól!, valamint a magyar filmgyártás ténylegesen első karácsonyi produkciója, a Nagykarácsony.

Sokáig úgy tűnt, hogy Herendi Gábor alkotása lesz a befutó, aztán az ünnepi időszakban bekövetkezett a nagy fordulat, amire számítani lehetett. A Nagykarácsony ugyanis jelentős fölénnyel a Toxikoma előtt végzett, ezzel pedig a 2021-es esztendő legsikeresebb magyar filmje lett - abszolút megérdemelten.

Persze a 2021-es évben ugyancsak számos hazai alkotásra ülhettünk be, melyek nézettségéről az alábbi rangsorban olvashattok (fontos kiemelni, hogy az alábbi lista kizárólag a Nemzeti Filmintézet által támogatott filmeket sorolja fel, így az Elk*rtuk - ami a maga 130 ezer fős nézettségével ténylegesen 2021 legsikeresebb magyar filmje lett - nem tartozik ide, hiszen azt a Megafilm pénzéből forgatták):

  1. Nagykarácsony (bemutató: 2021. november 25.) - 121 717
  2. Toxikoma (bemutató: 2021. szeptember 2.) - 103 793
  3. Post Mortem (bemutató: 2021. október 28.) - 31 372
  4. El a kezekkel a Papámtól! ( bemutató: 2021. december 9.) - 31 264
  5. A feleségem története (bemutató: 2021. szeptember 23.) - 29 530
  6. Vadlovak - Hortobágyi mese (bemutató: 2021. november 4.) - 25 336
  7. Így vagy tökéletes (bemutató: 2021. augusztus 19.) - 20 307
  8. Magyar Passió (bemutató: 2021. november 4.) - 11 557
  9. Becsúszó szerelem (bemutató: 2021. július 15.) - 10 686
  10. Külön falka (bemutató: 2021. szeptember 30.) - 10 058
  11. Eltörölni Frankot (bemutató: 2021. október 7.) - 5 188
  12. A legjobb dolgokon bőgni kell (bemutató: 2021. szeptember 16.) - 5 135
  13. Űrpiknik (bemutató: 2021. július 1.) - 3 426
  14. Spirál (bemutató: 2021. május 13.) - 3 304
  15. Evolúció (bemutató: 2021. november 25.) - 3 182
  16. Természetes fény (bemutató: 2021. szeptember 16.) - 2 613
  17. Tobi színei (bemutató: 2021. július 1.) - 2 300
  18. Hasadék (bemutató: 2021. szeptember 9.) - 2 016
  19. Legjobb tudomásom szerint (bemutató: 2021. december 16.) - 1 714
  20. Szent Ignác útja (bemutató: 2021. szeptember 9.) - 1 415
  21. Éden (bemutató: 2021. május 27.) - 1 106
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás