promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Az X-Faktor győztese, Alee is bevallotta, hogy még elég sokan lenyomják őt rapben
Borítókép:  RTL Klub official
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Alee igazából nagyon jól tudja, hogy még csak az út elején jár, és ezt bátran ki is mondja.

Véget ért az X-Faktor jubileumi 10-ik évada. A három döntős Ferenczi Kamilla, Kocsis Paulina és Alee voltak. A nézők már a produkciók közben szavazhattak az RTL 24 applikációján és SMS-ben arról, hogy kiket szeretnének látni a döntő második felében.

Amikor a versenyzők előadták mindkét produkciójukat, leállították a szavazást és kiderült, hogy Ferenczi Kamilla lett az X-Faktor 2021 harmadik helyezettje. A versenyben maradt két versenyző Kocsis Paulina és Alee pedig még két dallal bizonyíthatott. Végül a nézők szavazatai alapján ALEE lett az X-Faktor 10. jubileumi évadának győztese.

Az X-Faktor 2021 döntője alatt elég sok, 729 ezer 129 érvényes szavazat érkezett.

A műsor után a tábor kettészakadt, de a legtöbben inkább megvédték a 16 éves győztest.

Alee alázatos, és nagyon jól tudja, hogy még sok mindenben nem áll készen. Ezt Lady Szomjasnak is elmondta, akinek alkalma volt az X-Faktor stúdiójában kérdezgetni a győztest.

„16 vagyok, még nagyon sokat kell fejlődnöm, és még nagyon, nagyon sok jobb rapper van nálam. Sok tapasztalattal, ügyesebb, jobb technikával rendelkező rapper, de 16 vagyok és előttem az élet, amit ennek akarok szentelni”

- mondta Alee, aki ugyebár többször is kiemelte, hogy még nagyon fiatal.

A legtöbb kommentelő biztatta is, hogy ha már 16 évesen ilyen tehetséges, akkor mi lesz később?

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás