promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Ezek voltak Robin Williams utolsó szavai – Így búcsúzott szerelmétől a zseniális nevettető
Borítókép:  Robin Williams / Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Sokak kedvenc komikusa, Robin Williams 2014-ben hunyt el, és a szeretett feleségétől búcsúzott az utolsó szavaival.

Akik ismerték az Oscar-díjas Robin Williamset, azok azt mondják, hogy ő volt a világ legviccesebb embere, aki mindenkit képes volt megnevettetni. Pályafutása során komédiákban, drámákban és thrillerekben is bizonyította tehetségét, miközben állítólag rengeteg belső démonnal küzdött, és nagyon nehezen bírta a felszínen tartani a fejét.

A világot szinte sokkolta a hír 2004. augusztus 11-én, hogy Robin Williams 63 évesen a saját kezével vetett véget életének, miután érezte magán a Parkinson-kór korai jeleit.

A barátai szerint az is közrejátszhatott a végzetes döntésében, hogy az utolsó időszakban anyagi gondjai voltak, drog- illetve alkoholproblémákkal küzdött és eluralkodott rajta a depresszió – a tragikus estén viszont a boncolási jegyzőkönyv szerint egyáltalán nem fogyasztott tudatmódosító szert.

Robin Williams utolsó ismert szavai imádott feleségéhez, Susan Schneider Williamshez szóltak a tragédia előtti éjszakán:

„Jó éjszakát, szerelmem. Jó éjszakát”.

Ha bárki úgy érzi, hogy segítségre van szüksége, akkor hívja a krízishelyzetben lévők számára a nap 24 órájában fenntartott, ingyenesen hívható 116-123-as, vagy a 06-80-820-111-es telefonszámot. Ha valaki másról van szó, akinek szüksége lehet a segítségre, akkor ezen az oldalon találhat információkat.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás