promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
18 éves időutazót láttak Dunaújvárosban, aki egy gyógyszerkísérlet miatt vált ilyenné – videó
Borítókép:  Rumann Gábor
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Leforgott Baranyi Benő első mozifilmje, a Zanox – Kockázatok és mellékhatások című romantikus sci-fi. A Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programjának támogatásával készülő alkotás időutazással, meglepő műfaji sokszínűséggel, influenszer szereplőkkel és sok-sok humorral kecsegtet.

Véget ért Baranyi Benő, a Bújócska és Anja című rövidfilmjeiért számos díjjal kitüntetett rendező első mozifilmje, a Zanox – Kockázatok és mellékhatások forgatása. A Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programjának támogatásával készülő romantikus sci-fi egy vidéki iparvárosban zajló gyógyszerkísérlet körül bonyolódik, melyben egy 18 éves fiú véletlenül szert tesz az időutazás képességére.

„A Zanox műfaji alapokon nyugszik, ugyanakkor feszegeti is a határokat, hogy élvezetesen térjen el ezektől”

– árulta el a rendező.

A 19 napos forgatás jelentős része rendhagyó módon a fővárostól távol, Dunaújvárosban és Komlón zajlott, majd a munkálatok utolsó szakaszában az alkotók Budapestre érkeztek, ahol egy látványos bulijelenettel zárták a film felvételeit. A Zanox operatőre Gajdics Dávid, vágója Kis André. A főszerepeket a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem színművészeti szakán idén diplomázott Bálint Előd, valamint a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója, Erdős Lili alakítja.

„Az egész országban, de még az országhatáron túli magyar nyelvű színészképzéseken is szétnéztünk a színitanodáktól az egyetemi szintű képzésekig, hogy megtaláljuk a Zanox 18 éves főhőseit, ami járványidőszakban egy nagyon nehézkes és hosszú folyamat volt. De az alakításukat látva megérte a felkutatásukba fektetett energia, és biztos vagyok benne, hogy a Zanox-on kívül is fogunk még róluk hallani”

– nyilatkozta a film rendezője, Baranyi Benő.

A további szerepekben többek között Hatházi András, Sólyom Katalin, Máhr Ágnes, Dráfi Mátyás, Vasvári Emese, Danis Lídia, Hozák Kevin, Radvánszki Ronett, Vilmányi Benett láthatóak. Kisebb szerepekben influenszerek is felbukkannak, többek között Már Megint Kitty, Vasvári Vivien, Molnár Péter Miklós (MPM Varieté) és Egs (Dodzsem klub).

A Zanox – Kockázatok és mellékhatások a Salamandra Film gyártásában, Romwalter Judit és a SPARKS Camera & Lighting koprodukciójában készül, producerei Gyurin Zsuzsi és Molnár Dániel, az utómunka koordinációját Oskó-Szabó Csaba koproducer, a marketinget Sümeghy Claudia executive producer segíti.

A Zanox – Kockázatok és mellékhatások bemutatóját 2022-re tervezik az alkotók.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás