Keresés

Elérhetőségek

Központi e-mail cím
info [kukac] promotions.hu

Szerkesztőségi e-mail cím
szerk [kukac] promotions.hu

Ügyvezető
maxi@promotions.hu

Programok beküldése
programok@promotions.hu

Post Mortem-kritika: megérdemelné az Oscar-díjat a magyar horrorfilm?

Post Mortem-kritika: megérdemelné az Oscar-díjat a magyar horrorfilm?

Zene, Film & Kultúra

Post Mortem-kritika: megérdemelné az Oscar-díjat a magyar horrorfilm?

Zene, Film & Kultúra

Helmeczi Benjamin 19:38

A Post Mortem ugyan nem az első magyar horrorfilm, de az első olyan hazai próbálkozás a műfajon belül, amit a Nemzeti Filmintézet támogatott, ami nem jó, de nem is tragikus. Hogy megérdemelné-e az Oscar-díjat is, azt spoilermentes kritikánkban elmondjuk.​

A Post Mortem egyike volt azoknak a 2020-ra ütemezett filmeknek, amelyek a koronavírus mozgóképes áldozatává váltak. Bergendy Péter horrorja egy évig a dobozban pihenve várta, hogy végre a nagyközönség elé vigyék, és egy kicsit frászt hozzon az emberekre. A rémület éjszakája, Halloween közeledtével nem is lehetett volna alkalmasabb időpontot találni a bemutatóra, mint október vége, a számos nemzetközi elismerés, és a hosszú várakozás pedig csak még inkább fokozza majd a film iránti érdeklődést.

Az már csak hab a tortán, hogy egy hazai gyártású horrorfilmről van szó; persze a hírekkel ellentétben a Post Mortem nem az első magyar horror, viszont az első magyar alkotás ebben a műfajban, amit a Nemzeti Filmintézet támogatott.

Mindazonáltal érdekes párhuzam vonható a Post Mortem és a ténylegesen első magyar horrorként készült Alraune között, ugyanis míg Bergendy produkciója 1918-ban játszódik, addig Kertész Mihály és Fritz Ödön közös rendezésű némafilmje 1918-ban készült.

Mint az köztudott, Magyarországról a Post Mortemet fogják nevezni a 2022-es Oscar-díjra, éppen ezért ebben a kritikámban nem csak, mint horrorfilmet fogom megvizsgálni ezt az alkotást, de egyúttal arra a kérdésre is megpróbálok válaszolni, hogy megérdemelné-e az aranyszobrot.

A történet szerint Az első világháború véget ért. A spanyolnátha járvány lecsendesedett. De sok halott temetetlenül maradt, és ők a mi világunkban rekedtek. És egyre dühösebbek, amiért nem találnak nyugalmat. 1918 fagyos telén Tomás (Klem Viktor) a fiatal vándorfotós abból próbál megélni, hogy halottak utolsó fényképét készíti el a családjuk körében. Egy tízéves kislány hívására eljut egy kis faluba, ahol szokatlanul sok munkája akad, és egyre több természetfölötti jelenséggel találkozik. A kísértetek közölni akarnak vele valamit, és ő elhatározza, hogy kideríti, mi a céljuk. De veszélyes terepen jár: minden rossz mozdulat egy új, az előzőnél is vadabb támadást vált ki. A kísértetek nem akarnak békében élni az élőkkel.

Bergendy Péter hatalmas fába vágta a fejszéjét, mikor kitalálta, hogy egy kísértethistóriát helyez a 20-as évek Magyarországába, ami éppen az I. világháború romjait takarítja el, közben pedig a spanyolnátha okozta pusztítás miatt szenved. Magát a történetet abszolút nem akarták túlbonyolítani, és nem is kell sok fantázia ahhoz, hogy bárki könnyedén kitalálja, mi is lehet az eltemetetlen hallottak szellemeinek célja.

Éppen ezért a Post Mortem nem egy történet-, és karakterközpontú horrorfilm akart lenni, hanem egy technikai erődemonstráció, amivel megint bizonyítani akartuk a hazai közönségnek, de leginkább a világ filmfesztiváljainak, hogy mi magyarok ilyet is tudunk, és nem ártana, ha ezért hozzánk vágnának még néhány díjacskát, amivel tovább verhetjük a mellünket.

Félreértés ne essék, a film technikai oldala egészen fantasztikus, kreatív, és nemzetközi szintű lett. A képi világa pazar, telis-tele van gyönyörűen megkomponált snittekkel, amelyek kellőképpen nyomasztóvá teszik a film hangulatát, továbbá egyértelműen tükrözik a rendező és az operatőr rendkívül szoros és precíz munkáját; mindezt megkoronázzák azok a látványelemek, valamint azok a vizuális-, és praktikus effektek, amelyek aztán a horror műfajba helyezik az alkotást. Tisztán látszik, hogy Bergendy-nek fontos volt, hogy a digitális effektusok használata mellett mindent, amit csak lehet, hagyományos módon alkossanak meg, hogy a színészek a forgatási helyszíneken is át tudják érezni a rémületet és a túlvilági hangulatot.

Más kérdés, hogy ez nem jött össze. A film talán leggyengébb része pont a színészi játék, ami elsősorban azzal magyarázható, hogy voltaképpen senki sem tudta a stábban, hogy hogyan is kellene viselkedni egy horrorfilmben. Bergendy ezen a ponton vállalta túl magát, mert neki sem volt még tapasztalata ebben a műfajban, éppen ezért nem is tudta jól vezetni a színészeit. Az egész gárda olyan, mintha papírmasé figurák lennének, akiket ide-oda rángatnak a képen, semmi átélés, semmi játék, de még csak a rémület legapróbb jele sem látható egyik szereplőn sem. Komolyan mondom, szinte hallottam a rendezői utasításokat a fejemben, hogy

most ide rohanjanak, most fussanak át a másik házhoz, most akkor nagyot tessék sikoltani.

Értem én, hogy egy ilyen film forgatása mekkora élmény tud lenni egy statisztának, de tényleg csak görcsösen összeszorított szájjal lehet végigcsinálni egy felvételt, hogy még véletlenül se röhögjék el magukat? Mondjuk ezzel még nem is lenne akkora probléma, ha csak a háttérszereplők arcán lehetne ezt felfedezni, de sajnos a főszereplők között is volt, aki nem tudta elég komolyan venni a feladatot.

Hogy a magyar filmekben miért futtatják ennyire a borzalmasan egysíkú játékukról ismert, tehetségtelen Hais-lányokat, halvány gőzöm sincs, de jó lenne, ha valaki végre a szárnyai alá venné őket, és csak miután színészt faragott belőlük, akkor engednék őket vissza forgatni. Hais Fruzsina hiába egy aranyos kislány, de folyamatosan kizökkenti a nézőt azzal, hogy úgy mondja el a szövegeit, mint egy kisiskolás a Himnuszt, közben pedig ő is küzd az ellen, hogy nevetgélésével elrontsa a felvételt. Arról nem is beszélve, hogy az ő karaktere is egy borzasztóan életidegen, semleges, gyakorlatilag felesleges tölteléknek van megírva, aki ahhoz képest, hogy mennyire fél a szellemektől, soha nem ijed meg tőlük.

Persze ez alól a főszerepet alakító Klem Viktor sem kivétel. Hais Fruzsina személyénél már csak az ő szerepeltetése okozhat nagyobb fejtörést, hiszen a fiatal színész eddig sem a megnyerő alakításairól volt híres, ráadásul teljesen kilóg az 1918-as miliőből. Ki tudja, talán ha a két főszerepre olyan színészeket castingoltak volna, akik nemcsak a korba, de a karaktereikbe is illettek volna, és képesek lettek volna elvonni a figyelmet a mellékszerepekben látható, vagy faarccal maguk elé meredő, vagy színpadiasan rohangáló, jajongó, üres figurákról, máris élvezhetőbb lett volna a Post Mortem. A gárdából csupán Schell Judit, Anger Zsolt, Reviczky Gábor, míg a gyermekszínészek közül Gyarmati Erik tud némi színt és komolyságot vinni a játékba.

Bár összességében nem lett egy rossz film, hiszen a technikai oldala sokat javít rajta, a műfaj szerelmesei így is csak röhögni vagy szenvedni fognak rajta, mert hiába a túlvilági hangulat a sötét Szentendrei Skanzenben, a magyar szellemsztori csak egy drága technikai bravúr lett, amivel kicsit belekóstoltunk a horrorfilmek világába. Örülhetünk, hiszen a magyar filmipar végre ezzel a műfajjal is próbálkozik, de jó lenne, ha legközelebb hanyagolnánk a magyar történelmet, és a színészek is kapnának némi továbbképzést abból, hogy egyáltalán hogyan kell jelen lenni egy horrorfilmben.

Hogy a magyar Oscar-díjnak csúfolt Magyar Filmdíjon tarolni fog, az egészen biztos, de félő, hogy az Oscar-versenyben még a rövidített listára sem fog felkerülni, mert a nemzetközi filmes világon belül semmiféle újdonsággal nem tud szolgálni, ráadásul a történet is a lehető legelcsépeltebb alapokon nyugszik. Hovatovább az a kor, amibe az írók a cselekményt helyezték, nekünk, magyaroknak talán fontos jelentéssel bír, és persze, tartsuk is meg az emlékeinkben történelmünk sötét korszakait is, de a világ filmalkotói már rég nem a múltban élnek, és amíg mi nem tanulunk meg a jövő felé tekinteni – már ami a filmgyártást illeti –, addig folyamatosan le leszünk maradva.

Minden hibája ellenére mégis arra bíztatok mindenkit, hogy nézze meg a Post Mortemet, mert igenis megérdemli a figyelmet és az esélyt, hiszen már az is komolyat lendíthet a fejlődés felé, ha az emberek újra bizalmat szavaznának a magyar filmeknek, arról nem beszélve, ha a Filmintézet azt látja majd, hogy a hazai közönség fogékony a horrorfilmekre is, akkor talán több nagyszabású produkció is készülhet majd ebben a műfajban.

A Post Mortem október 28-án debütál a mozikban.

Borítókép: Győr Plusz