promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Nagy bejelentést tett az ATV: magyarok százezrei fognak a csatornára kapcsolni ezért
Borítókép:  Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Már csak napok kérdése, és kezdődik.

Már korábban is tudtuk, hogy az ATV-n Gundel Takács Gábor egy új, tudásalapú műsornak lesz a házigazdája, ám a csatorna csak most árulta el, hogy a Géniusz nevű kvízshow mikor fog kezdődni. Szerdán reggel a Start című műsorban dobták be a pontos dátumot is, ezek szerint október 19-én, kedden kerül képernyőre majd az első adás - írja a Media1.

A napindító műsorban erről Gundel Takács Gábor és Wisinger János producer beszélt.

Korábban pedig arról is beszámolt a Media1, hogy miért nem Rónai Egon vezeti majd az új vetélkedőt, hiszen ez adta volna azután, hogy a műsorvezető vezette az ATV-n futó másik műveltségi vetélkedőt, amely az 500 - Az ország géniusza névre hallgatott.

Németh S. Szilárd, a csatorna vezetője azt válaszolta, hogy úgy érezték, a műsorvezetői frissítés jót tesz majd a műsornak, majd azt is hozzátette:

Rónai Egon fókuszáljon most a közéleti, politikai műsorokra, az ugyanis nem lenne szerencsés, ha egyszerre vezetne közéleti és szórakoztató típusú műsort is, hiszen a közéleti műsorok alapos felkészülést igényelnek, és nem akarják túlterhelni a műsorvezetőt.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás