promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Teljesen kikészítette a Survivor Járai Mátét
Borítókép:  RTL Klub
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Járai Máté úgy érzi, elárulták.

Járai Máténak kellett elhagynia a törzset, a színész a Holtak Szigetére került. Bár a színész büszke magára, hogy eljutott az RTL Klub túlélőshow-jában a legjobb négyig, mentális és fizikálisan is teljesen kikészült. 

„Nagy eredmény, hogy idáig jutottam. Az fájt, hogy a tanácson Rózsa, akit a szövetségesemnek gondoltam, elárult és rám szavazott, de ez ebben a műsorban teljesen elfogadott és szabályos. Nem tudtam, van-e esélyem visszakerülni a döntőbe és a győzelemért harcolni. Addigra fizikálisan és mentálisan is teljesen kikészültem, ahogyan mindenki, és nem tudtam, össze tudom-e szedni az erőmet ahhoz, hogy visszatérjek a törzsbe. Elkeseredett voltam, de nem adtam fel a harcot”

– nyilatkozta a színész a Blikknek.

Legutóbb egy közel sem békés jelenetről számoltunk be: Járai Mátét csúnyán „átverték” játékostársai, mikor a megbeszéltekkel ellentétben Nilton helyett azt akarták, hogy ő essen ki. Mivel döntetlen lett a végeredmény, ezért a színésznek párbajoznia kellett, amit végül akkor meg is nyert, így utolsó férfiként alfahímmé vált, majd még aznap este kérdőre vonta Sabirát és Zsófit. Ebből lett a műsor talán legkeményebb beszólása, Járai Máté egész diszkréten lek*rvázta Zsófiékat, a részleteket itt olvashatod el:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás