promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Kabát Peti elárulta, hogy ki nyeri a Survivort
Borítókép:  Sajtóklub
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Kabát Peti nagy dolgokat mondott el, miután kiesett a műsorból.

A Survivor keddi adásában Kabát Petinek kellett távoznia. Csupán pár másodpercen múlt, de az egykori focista alulmaradt a versenyben, így ő már biztos nem lesz ott a fináléban.

Kabát a hotelszobájában beszélt arról, hogy milyen furcsa érzés visszatérni a civilizációba, és azt is elárulta, hogy számára mi volt a legfontosabb ebben a játékban:

„Nekem az volt a fontos, hogy tiszta lelkiismerettel, őszintén és becsületesen játsszak. Én ezt teljesítettem, senkit nem szúrtam hátba, senkit nem vertem át, nem hazudtam. Nagyon vártam a játékokat, nekem az volt a fő cél, hogy azokban jól teljesítsek, és én úgy érzem, hogy minden egyes játékban 100 százalékosan odatettem magamat”.

Kabát Peti már a legelején tudta, hogy nem az éhezés és nem az alváshiány fogja a legnagyobb problémát okozni neki, hanem az, hogy távol van a családjától, és nem tud velük beszélni. Éppen ezért volt olyan fontos számára az az ajándék, amivel a felesége útnak indította Dominikára:

„Nálunk elég erős a családi kapcsolat, és amikor elővettem az Adri ajándékát, ott eltörött nálam a mécses. A párom azt mondta, hogy csak akkor vegyem elő, amikor tényleg nagy szükségem van rá, ez a 30. nap körül jött el”.

Kabát Peti egy kemény menetként jellemezte a Survivort, de annak ellenére, hogy ilyen közel a vége előtt kiesett a játékból, inkább arra szeretne emlékezni, hogy mit kapott a műsortól:

„Itt lettek barátaim is, elsősorban a Bálintra gondolok, akivel a kezdetek óta tényleg egy hullámhosszon voltunk. Nagyon sajnáltam, mikor ő kiesett, ott valami megtört nálam”.

Kabát Peti szerint nehéz lenne előre megjósolni, hogy ki nyeri az idei Survivort, abban viszont teljesen biztos, hogy egy női versenyző fogja elvinni a fődíjat. A focista szerint Zsófi és Juliska közül fog kikerülni a győztes.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás