promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Kiderült az Apple egyik legnagyobb titka, nem tudsz majd ugyanolyan szemmel nézni az iPhone-odra
Borítókép:  Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Végre ezt is megtudtuk.

Kétség sem fér hozzá, hogy a világmindenség egyik legikonikusabb márkája az Apple, nem mellékesen pedig a 2007-ben piacra dobott iPhone-tól, amely elindított egy forradalmat, amely a mai napig tart. Persze a cég egyéb csúcskategóriás kütyüket is gyárt, a mindennapokban mégis az iPhone az, amellyel a legtöbbet találkozunk.

És nemcsak a felirattal, hanem a világmárka logójával is, az éppen harapást elszenvedő almával.

De mégis honnan jött ez a logó? Köze van Hófehérkéhez és az ő ördögi mostohájának gyilkos tervéhez? Vagy éppen az első emberpárt, Ádámot és Évát kell keresnünk a háttérben? Esetleg Newton almás sztorija ihlette az egészet? 

A cég logójának történetével kapcsolatban az elmúlt évtizedek alatt számos legenda született már, köztük a legbizarrabb pedig az, amelyben Alan Turing, a modern számítástechnika alapjainak lerakóját keresik az alma mögött. A tudós ugyanis úgy vetett véget életének, hogy ciánt fecskendezett egy almába, és ezt később megette.

De egyik elképzelés sem igaz, mindegyik távol áll a valóságtól. Rob Janoff, a logó tervezője korábban ugyanis egy interjú során elmondta, hogy a harapás csupán az arányok miatt kellett a logóba, hogy senki ne tévessze össze az almát egy cseresznyével.

És hogy honnan jön az Apple elnevezés? Erről korábban Walter Isaacson írt az egyik Steven Jobs-életrajzban, mint kiderült, a név kitaláláskor Steven éppen gyümölcsdiétán volt, és egy almafarmról tartott hazafelé, amikor azt gondolta, hogy az alma név egyben szórakoztató, vicces és csupa pozitív dolog kötődik hozzá.

(via 24.hu)

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás