promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Tudod, melyik Columbo-epizódot rendezte maga a legenda, Peter Falk? Meg fogsz lepődni a válaszon
Borítókép:  Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Rendezte Peter Falk, főszerepben pedig maga, Peter Falk.

Peter Falk a világtörténelem és a filmtörténelem legismertebb nyomozója, így pedig a legismertebb hadnagy is. Magyarországon szinte nem múlik el nap még 2021-ben sem, hogy ne lenne a tévében legalább egy epizód a legendás 69-ből. 

Peter Falk nemcsak ikonikus szerepe miatt áll közel a szívünkhöz, hanem azért is, mivel bizonyítottan részben magyar származású.

Azonban annak ellenére, hogy a sorozat több évtizedes, még mindig tudhatunk meg új információkat a magyarok kedvenc szériájáról. Kevesen ismerik például azt a drámát, amit Peter Falk elkövetett az első évad forgatása közben. A sorozat majdnem teljesen más fordulatot vett így.

A szerződésben szerepelt például, hogy a színész rendezheti a sorozat egyik epizódját, de a stúdió ezt később nem akarta bevállalni, hivatkozva arra, hogy a színésznek nincs rendezői tapasztalata

A forgatás alatt sok ellentét kialakult, végül Peter Falk megrendezhette az epizódot, amely a Gyilkos tervrajz alapján címre hallgatott:

(via Dívány)

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás