promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Évtizedek óta erre a napra vártak a Columbo-sorozat rajongói - olyan jön, amire még nem volt példa
Borítókép:  ©Universal/Courtesy Everett Collection
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Már korábban is beszámoltunk arról, hogy hatalmas meglepetés érkezik. Már csak pár óra, és megérkezik.

Mint arról már korábban írtunk, hamarosan eddig a felejtés jótékony homályában maradt dolgok láthatnak napvilágot kedvenc nyomozónk, Frank Columbo nyomozásaival kapcsolatban. Nagy év ez a mostani, hiszen megjelenik egy hiánypótló munka, amelyben óriási titkokról és rejtélyekről libben fel majd a fátyol a ballonkabátos férfivel kapcsolatban, aki a nem túl lenyűgöző fellépései ellenére zseniális észjárással fejtette meg a legnagyobb rejtélyeket is, hiszen az volt a hitvallása, hogy tökéletes gyilkosság nem létezik.

A 69 epizódot megélt széria több mint 50 évig futott a képernyőn, természetesen kisebb és nagyobb megszakításokkal. A legenda pedig azóta is itt él közöttünk, hiszen nincs olyan nap Magyarországon, hogy ne vetítenének legalább egy részt a tévében.

Szeptember 15-én pedig megérkezik egy nagyon várt könyv David Koening tollából, aki hosszú évekig kutatott a sorozat kulisszái mögött, miközben rengeteg régi szereplővel és háttérmunkatárssal is beszélgetett. A nagy munka eredménye pedig egy alkotás, amelyet IDE kattintva meg is lehet rendelni.

Annyi a rossz hír, hogy egyelőre csak angol nyelven elérhető, de valószínűleg megéri majd magyarra is lefordítani valamelyi kiadónak, hiszen több tízezer ember rendelné meg a könyvet, és ez már most borítékolható.

Az író többek között arról is beszámolt a megjelenés kapcsán a legnagyobb Columbo-rajongó oldal, a Columbophile szerkesztőjének, hogy felfedi majd annak az epizódnak a sztoriját is, amely az utolsó lett volna, de sajnos már nem készült el.

De arra is fény derül majd, hogy mennyire volt megkomponál a Melegházi dzsungel legurulós jelenete:

Te beszerzenéd ezt a könyvet, ha lenne magyarul?

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás