promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Kvíz: 10 brutális helyesírási baki, amelybe a legtöbb magyar belesétál, te is köztük vagy? Tedd próbára magad!
Borítókép:  Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Akár 10-ből 10 is simán sikerül?

A helyesírás volt iskolás korunkban az életünket megkeserítő egyik mumus, amely bármelyik dolgozat közben áldozatokat szedhetett. Sokan rettegtünk az elipszilonos jé végű szavaktól vagy éppen a szóösszetételektől, egybe- vagy különírásoktól. Akkor is nehéz volt, persze egy idő után aztán ráálltunk, és fürkésztük azonnal a nehezebb szavakat.

Már tudtuk, hogy mi az, amelybe könnyen belebukhatunk.

Azóta azonban sok víz lefolyt a Dunán, és persze a Tiszán is, és olyan modern világban élünk, ahol a helyesírás legtöbbször elő sem jön, hiszen a számítógépeink és különböző kütyüjeink kijavítják helyettünk az elrontott, rosszul leírt szavakat.

Azonban bármikor megtörténhet az is, hogy ezek cserben hagynak bennünket. Néhanapján ránk fér egy kis gyakorlás, ebben a kvízben például 10, a magyar nyelvben gyakran elkövetett helyesírási hibát hoztunk nektek, jobban szólva, el kell kerülnötök, hogy hibázzatok!

Kvízre fel!

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás