promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Álarcos énekes: nem fogod elhinni kit rejtett a Csiga jelmez – rá biztosan nem gondoltál volna
Borítókép:  RTL offical
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Egy olimpiai bajnok magyar úszó volt a Csiga, aki nem hitte volna, hogy így tud énekelni.

Véget ért az Álarcos énekes második adása, ahol kiderült, hogy kit rejtett a Csiga álarc.

Nagy Ervin Peller Annára tippelt, Szandi Peller Mariannt mondta, Szabó Zsófi maradt az első tippjénél, vagyis Polyák Lillánál, míg Fluor Tomi Peller Annára gondolt, akárcsak Nagy Ervin.

Nos, a videóból végre kiderül, hogy melyik híresség bújt a maszk mögé, és bizony mi már annyit segítettünk, hogy olimpiai bajnok uszó lesz az illető.

A nyomozók nagyon meglepődtek, hogy a Csiga Kovácsi Ági volt. Ágnes olimpiai bajnok, kétszeres világ- és hétszeres Európa-bajnok, világkupa győztes, örökös magyar bajnok úszó. Nem is volt kérdés, hogy melyik sport lesz a szerelme, mivel már két és félévesen a medencében volt.

Ági a nyomozókat mindenképpen szeretné megnézni egy uszóversenyen, ha már ő bevállalta az éneklést.

Az olimpiai bajnok úszó elmondta, hogy a fia miatt indult el a versenyen, ugyanis ez a kedvenc műsora. Ági titkolta a fia előtt, hogy ő lesz a Csiga, szóval őt is meglepetésként érte a dolog.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás