promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Ki vitte legtöbbre a Csengetett, Mylord? szereplői közül? Hát Myrtle!
Borítókép:  Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A vígjátéksorozat új lendületet adott a karrierjének, a királynő is lovaggá ütötte.

A Csengetett, Mylord? legelvakultabb rajongói számára nem kell bemutatni a csupán mellékszereplőként felbukkanó Myrtle-t. A nagyszájú hölgy Alf Stokes egykori cirkuszi kollégájaként és barátnőjeként tett szívességet a komornyiknak azzal, hogy az elválni nem akaró feleségének adta ki magát.

A produkció persze nem sült el jól (erről a Mrs. Lipton által ripityára tört tányérok tudnának mesélni), a Myrtle-t játszó Barbara Windsor alakítása viszont bekerült a híres angol sorozat aranykönyvébe.

A tavaly, 83 évesen elhunyt színésznő 2016-ban lovagi címet kapott szórakoztatóipari és jótékonysági tevékenységéért, jóval nagyobb klasszis volt tehát annál, hogy csupán a remek vígjátéksorozat epizodistájaként emlékezzünk rá.

Már 13 évesen színpadra lépett, de akkor még eredeti, Deeks családnevén. A Windsort azután vette fel, hogy 1953-ban megkoronázták a ma is uralkodó II. Erzsébetet, a Windsor-ház tagját. Az első nagy szakmai elismerésre 1964-ig kellett várnia, akkor a Brit Film- és Televíziós Akadémia (BAFTA) díjára jelölték a Verebek nem tudnak énekelni című filmben nyújtott alakításáért.

Barbara Windsor háromszor ment férjhez, de gyermeke egyik házasságából sem született. A vígjátékok világába már 1964-ben belekóstolt, amikor a Folytassa a kémkedést! című klasszikusban szerepelhetett.

A Csengetett, Mylord? árvákról szóló két részében láthattuk őt, amelyek 1991-ben kerültek eredetileg adásba Angliában, a színésznő akkor 54 éves volt. A szerep szerencsét hozott neki, hiszen 1994-ben a BBC szerződtette őt az EastEnders szappanopera egyik állandó főszerepére, amelyet kisebb-nagyobb megszakításokkal 2016-ig megtartott.

Amikor II. Erzsébet királynő látogatást tett az EastEnders forgatási helyszínéül szolgáló stúdióban, a színésznő is büszkén odaállt mellé pózolni. Ha a ragokat és filmes elismeréseket nézzük, Barbara Windsor kétségkívül azok közé tartozik, akik a Csengetett, Mylord? stábjából a legtöbbre vitték.

Emlékezetes alakításokból nem volt hiány a karrierje során. A Folytassa a kempingezést! című filmben például tornázás közben vesztette el a bikinifelsőjét, valószínűleg a férfi nézők legnagyobb örömére.

A csinos szőke nőn a kollégák szeme is megakadt, a Folytassa-sorozat egyik főszereplőjével, Sid Jamesszel a férfi 1976-ban bekövetkezett haláláig viszonyt folytatott. Ezt persze a megcsalt férj, Ronnie Knight nem nézte jó szemmel, aminek pedig a bulvársajtó örült a legjobban.

Fotók: Profimedia

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás