promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Indiana Jones 2: Indiában betiltották, Spielberg sem szerette
Borítókép:  Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A hűtött majomagyvelő nem volt igazi benne, de a bogarak igen.

Miközben gőzerővel készül az Indiana Jones ötödik része, és néhányan máris fanyalognak miatta, érdemes feleleveníteni, hogy a nyolcvanas években készült klasszikus trilógia darabjaival sem volt minden rendben.

Az elveszett frigyláda fosztogatói 1981-ben hatalmas durranásnak számított, 390 millió dolláros bevételével valódi kasszasiker volt, így nem lehetett kérdés, hogy érkezik majd a folytatás.

Az Indiana Jones és a végzet temploma 1984-ben szintén szépen termelt (333 millió dollár), ám ezzel a filmmel már akadt bibi, és nem is kevés. Indiában például betiltották, amivel a készítők egy csapásra nagy rakás pénztől estek el.

A dél-ázsiai ország nem véletlenül sértődött meg, elég csak a film ikonikus vacsorajelenetére gondolni: a vendégeknek eleven kígyókat, gusztustalan (valódi) bogarakat, hűtött majomagyvelőt kínálnak fel, ami igencsak rossz fényt vetett az indiai konyhakultúrára.

Nem tetszett nekik az sem, ahogyan Kálit lefestették, végtelen gonoszságot tulajdonítva számára. Ő valóban a halál istennője, de ugyanakkor az átalakulásé és újjászületésé is, hiszen a hinduizmus szerint csak pusztulás, megsemmisülés árán jöhet létre valami új a világban, ezért Kálira nagyon is fontos feladat hárul.

A rendező Steven Spielbergnek már a forgatást sem engedélyezték Indiában, emiatt bizonyos jeleneteket Srí Lankán, illetve egy londoni stúdióban kellett felvenniük. A főgonoszt játszó színész, Amrish Puri így nyilatkozott a film körüli hercehurcáról:

„Életem nagy lehetősége volt, hogy Spielberggel együtt dogozhattam, és ezt egy pillanatig sem bántam meg.”

Puri egyébként kifejezetten ennek a filmnek a kedvéért borotválta le a fejét, és annyira megtetszett neki a viselet, hogy utána már nem is növesztette meg a haját. Úgy gondolta, hogy nem tett semmi nemzetelleneset a szerep eljátszásával, szerinte nem kellett volna ezt a filmet annyira komolyan venniük az indiaiaknak.

Fotó: Profimedia

Az alkotással a rendező Spielberg – meglepő módon – nem volt elégedett. Úgy gondolta, hogy túl sok benne az ijesztő jelenet, ami sötétté, horrorisztikussá tette, és szerinte ebben a tekintetben még az 1982-es Poltergeistet is túlszárnyalta.

Vicces ugyanakkor, hogy a forgatáson egyszer megjelent Barbra Streisand is. A színész-énekesnő kifejezetten Harrison Ford ugratására érkezett: míg a főszereplő egy kötélen lógott, addig Streisand dominajelmezben bukkant fel mögötte, hogy megkorbácsolja.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás