promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Puskás Petivel olyasmi történt a piros lámpánál, amire senki sem számított
Borítókép:  Puskás Peti / Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Nagyon érdekes esetről számolt be Puskás Peti, ugyanis a piros lámpánál átszóltak neki a mellette lévő kocsiból, ami pedig ez után történt, az tényleg igazán meglepő.

Puskás Petivel az utóbbi hónapokban rengeteg fantasztikus dolog történt, hiszen megkérte Dallos Bogi kezét, aki természetesen igent mondott, ráadásul egy közös üzletbe is belevágtak, ugyanis egy győri szórakozóhely társtulajdonosai lettek, ami különleges ételekkel, italokkal és zenével várja a vendégeket.

A The Biebers frontemberét sem kímélik a kommentelők, és van, hogy elég kemény beszólásokat kap, most viszont egészen meghökkentő dolog történt vele, ugyanis úgy néz ki, hogy az egyik negatív hozzászóló magába nézett, és megtette azt a lépést, amire csak kevesen képesek.

„Egészen meglepő és még annál is meghatóbb dolog történt velem az előbb. Autóval mentem, pirosnál megáll mellettem egy úr, lehúzza az ablakot, megszólított, bemutatkozott majd BOCSÁNATOT kért egy komment miatt, amit az oldalamra írt. Megköszöntem és mosolyogva tovább hajtottunk. Egyrészt visszaadta a hitem abban, hogy igenis kell használni a közösségi média adta lehetőségeket, bele kell állni vitákba, de sose szabad elfelejteni, hogy a másik oldalon nem egy rossz ember ül, hanem csak valaki, aki nem ért egyet. Egyszerű út lenne elküldeni mindenkit a melegebb éghajlatra, de most úgy tűnik a nehezebb út is járható. Köszönöm a gesztust!”

– írta Puskás Peti.

Az biztos, hogy ez egyáltalán nem egy hétköznapi eset, ami nagy kár, hiszen az énekes kiírásából is látszik, hogy mindkét félre nagyon pozitív hatással volt ez az apróság, és ha többen követnék a fenti úr példáját, akkor máris jobb lenne ez a világ.

Itt lehet megtekinteni Puskás Peti posztját:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás