Keresés

Elérhetőségek

Központi e-mail cím
info [kukac] promotions.hu

Szerkesztőségi e-mail cím
szerk [kukac] promotions.hu

Ügyvezető
maxi@promotions.hu

Programok beküldése
programok@promotions.hu

Nő az ablakban: unalmas szenvedéspornó, amitől csak mi szenvedünk igazán - kritika

Nő az ablakban: unalmas szenvedéspornó, amitől csak mi szenvedünk igazán - kritika

Zene, Film & Kultúra

Nő az ablakban: unalmas szenvedéspornó, amitől csak mi szenvedünk igazán - kritika

Zene, Film & Kultúra

Helmeczi Benjamin 20:20

Hiába pakolták bele fél Hollywoodot, a Nő az ablakban így is csak egy tonna aranymázzal nyakon borított ürülékhalom lett, amit kínszenvedés végigülni. Kritika.

Veszélyes terep egy irodalmi mű adaptálása, ami gyakran komoly kihívások elé állítja az írókat. De akik rutinosak a szakmában, és értenek is hozzá, azok könnyedén megbírkóznak a feladattal, és egy rendkívüli adaptációval ajándékozzák meg a filmkedvelőket.

Kapásból eszembe jutott Alfred Hitchcock Psycho-ja, ami mérföldekkel jobb, mint az alapmű. Ez persze a ritkábbik eset, ha egy filmes adaptáció jobban sikerül, mint a könyv, ami az alapanyagként szolgált. Ebből is látszik, hogy nagyon sok múlik azon, ki írja át filmre az adott könyvet, mert elsősorban ezen áll vagy bukik a produkció sikere.

A. J. Finn 2008-ban megjelent Nő az ablakban című regénye egy kiváló alapanyagként szolgálhatott volna Joe Wright filmjéhez, de a forgatókönyv írása sajnos olyasvalakihez került, aki olyan távol áll a forgatókönyvírói szakmától, mint Uwe Boll a jó rendezéstől.

Tracy Letts-et leginkább színészi pályafutásáról ismerhetjük, szerepelt A nagy dobásban, A Pentagos titkaiban, Az aszfalt királyaiban, de még a Nő az ablakban-ban is, melynek forgatókönyvét ő maga írta. Hogy az forgatókönyvírói karrierjét illetően még eléggé zöldfülűnek számító Letts-et ki és miért bízta meg Finn regényének átírásával, azt nem tudom, de valószínűleg már tucatszor megbánta, hogy egy olyan ember kezébe adta ezt a komoly feladatot, aki egy értelmes dialógot nem tud írni, továbbá minden feszültséget, és izgalmat kinyírt a történetből, így aztán a fordulatokkal teli krimi-thrillerből és mély karakterdrámából egy lassú, unalmas, összefüggéstelen, és ostoba szenvedéspornót csinált.

Igaz, Pulitzer-, és Tony-díjas drámaíróként a szakma jeles képviselőjéről van szó, a színházi-, és a filmes világ olyan távol áll egymástól, mint Makó Jeruzsálemtől. Nagyon ritka, hogy egy drámaíró jó forgatókönyvet tud írni; most is csak a Miss Daisy sofőrje jut eszembe, aminek forgatókönyvét saját színdarabjából, Anfred Uhry írta. Ebben az esetben viszont jól sült el a dolog, hiszen a film ugyanolyan zseniális lett, mint a darab. Na, de kanyarodjunk vissza a Nő az ablakban-hoz!

A történet szerint az agorafóbiás gyermekpszichológus, Anna Fox lakása ablakából kémleli a környéket. Egy nap betoppan hozzá szemközti szomszédja, akivel hamar összebarátkozik. A nő azonban rövidesen eltűnik, Anna pedig bűntényre gyanakszik. Amit látott, és amit sejt, fenekestül felforgatja amúgy is korlátok közé szorult életét.

A filmhez sikerült leszerződtetni fél Hollywoodot: a főszerepet az Oscar-díjra jelölt Amy Adams, míg a további szerepeket az Oscar-díjas Julianne Moore, az Oscar-díjas Gary Oldman, valamint a Marvel-filmekből ismert Anthony Mackie, és A Sólyom és a Tél Katonája hamis Amerika kapitánya, Wyatt Russell alakítja. A rendezői székbe pedig az a Joe Wright ülhetett, aki egyebek között olyan filmeket jegyez, mint a Büszkeség és balítélet, az Anna Karenina, vagy A legsötétebb óra.

Már csak a fent említett nevek miatt, és az óriási potenciált magában hordozó bestseller miatt is felkeltette az érdeklődésemet a Nő az ablakban, amit eredetileg 2019 októberében mutattak volna be, de a tesztvetítések után olyan negatív visszajelzéseket kapott, hogy pótforgatásokat kellett szervezni, hogy nézhetővé tegyék.

Aztán jött a világjárvány, és a film végül a Netflixen végezte. Nem is baj, mert így legalább nem az év mozis csalódása, csak az év Netflixes-, és talán az év streaminges csalódása lett. Persze a Netflixen több film is sorba állhatna ezért a címért, és még hol az év vége.

A Nő az ablakban eleinte még fenntartja az érdeklődésünket, de mire eljutunk az első érdemi történéshez, már azon kapjuk magunkat, hogy csaknem a játékidő felénél járunk, és eddig nem láttunk semmi mást, mint Amy Adams folyamatosan ismétlődő, végtelenül unalmas ”home office” kínlódását, és néhány kellemetlen szóváltást az alagsori bérlőjével, vagy a szomszéd fiúval.

A cselekményben úgy követik egymást az események, mintha Tracy Letts egy bevásárlólistára írta volna fel, mi mit követ a történetben, majd odaadta volna Joe Wright kezébe, hogy tessék, rendezz belőle valamit. Hogy a film történései sokszor összefüggéstelenül, és kusza módon követik egymást, egyértelműen tükrözi a forgatókönyv történetmesélési és karakterúti hiányosságait. A cselekmény fordulatai és megoldásai nincsenek felépítve, minden csak úgy légből kapottan a néző elé van dobva, ráadásul olyan érdektelen módon, hogy az ember észre sem veszi, hogy éppen a film csúcspontját látja.

Persze nem csak a forgatókönyvíró a hibás, hogy a film ennyire élvezhetetlen és nézhetetlen lett. A rendezés is olyan hatást kelt, mintha egy SZFE-s vizsgafilmjét néznénk, az operatőri munka pedig egyenesen katasztrófális a sokszor megmagyarázhatatlanul irritáló és amatőr kamerabeállítások és mozgások miatt.

Ugyan a szereplőgárdán és a regényen nem múlt volna a siker, a Nő az ablakban akár az év filmje is lehetett volna, de a hozzá nem értés és a nemtörődömség miatt csak egy értékelhetetlen és élvezhetetlen adaptáció lett, amire egyik A-kategóriás színész sem lehet büszke, és amit kínszenvedés végignézni.

Borítókép: Profimedia