promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A Halálos iramban 9. új előzetese minden eddiginél őrültebb akciót ígér
Borítókép:  Halálos iramban 9. / Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Vin Diesel visszatér, hogy a Halálos iramban kilencedik részében is igazán látványos akciójeleneteket hozzon nekünk, még akkor is, ha azok teljes mértékben meghazudtolják a fizika törvényeit.

Szinte hihetetlen, de már a kilencedik epizódjához érkezett a Halálos iramban-széria, amiben sosem volt hiány gyors kocsikból, izgalmas akciókból, izmos férfiakból és szép nőkből. A sokak szerint agyatlan, viszont rettenetesen szórakoztató alkotások mindig képesek meglepni a közönséget, és ez most is így van, hiszen régi kedvencek és új gonosztevők is feltűnnek a folytatásban.

A Halálos iramban 9-ben Vin Diesel a John Cena által alakított öccsével száll szembe, ami azért is érdekes, mert mindig is a család állt az egész széria középpontjában, és most pont onnan jön a legkeményebb támadás – ráadásul úgy tűnik, hogy elég rendesen egymásnak feszül Hollywood két izompacsirtája, ez pedig a nézőknek csak jót jelent.

A Justin Lin által rendezett alkotásban a halottnak hitt Han karaktere is feltűnik, ami szintén elég nagy csavarnak számít, de van még egy ennél is fontosabb dolog, amire az új előzetes elég rendesen felhívja a figyelmet: évekig cukkolták a készítőket, hogy majd egyszer a világűrbe viszik az egyre őrültebb jeleneteket felvonultató szériát, és most úgy tűnik, hogy valóra válik a rajongók álma/lázálma.

Itt lehet megnézni a június 24-én érkező Halálos iramban 9. legújabb, magyar szinkronos előzetesét:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás