promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Az ott tényleg egy zombi tigris? – bitang jó lesz A halottak hadserege
Borítókép:  Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Zack Snyder visszatér a gyökereihez, és ismét egy zombis filmet rendez: a Dave Bautista főszereplésével érkező A halottak hadserege brutálisan szórakoztatónak ígérkezik, hiszen még egy élőhalott tigris is lesz benne.

Zack Snyder (300, Holtak hajnala, Watchmen) pár hete hatalmasat robbantott Az Igazság Ligája rendezői változatával, és nagyon úgy néz ki, hogy hamarosan duplázni fog. Igaz, most nem szuperhősökről csinál nekünk epikus filmet, hanem fejlett, vérszomjas zombikról, akik Las Vegasban portyáznak és még egy élőhalott tigrisük is van – mi kellhet még?

A halottak hadserege című alkotás május 21-én érkezik a Netflixre Dave Bautista főszereplésével, és az új előzetes alapján elképesztően mókás, kőkemény, meg persze őrült lesz. A filmben zsoldosok próbálnak pénzt lopni a zombik által lakott Las Vegasból, de az akció természetesen nem úgy alakul, ahogy azt hőseink remélték, így a gyors meggazdagodás helyett hamar a túlélés lesz a cél.

A látványos akciójeleneteiről elhíresült Zack Snyder itt minden tudását megcsillogtathatja, hiszen nagyon úgy tűnik, hogy ezúttal teljesen ledobja magáról a láncokat, és tényleg megcsinálja nekünk élete eddigi legelvetemültebb alkotását. Okos, rohangáló élőhalottak, zombi tigris, meg izgalmas összecsapások várnak ránk, szóval egyszerűen kihagyhatatlannak ígérkezik ez a film.

Itt lehet megtekinteni A halottak hadserege legújabb előzetesét, ráadásul magyar felirattal:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás