promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Vin Dieselék csúnyán betettek a Venom 2-nek

Vin Dieselék csúnyán betettek a Venom 2-nek

Borítókép:  IMDb
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc

A Halálos iramban 9. miatt kellett eltolni a Venom 2. részét.

A Sony bejelentette, hogy júniusról szeptemberre halasztják a Venom 2. részének bemutatóját, mert nem akarnak a Halálos iramban 9-el versenyezni a mozikban, amelynek premierjét nemrég a Universal június 25-ére ütemezte át.

Ez azt jelenti, hogy az Andy Serkis által rendezett Venom folytatására szeptember 17-éig várnunk kell.

Így viszont Tom Hardy-éknak majd a legújabb Agatha Christie-adaptációval, a Halál a Nílusonnal, és a Bébi úr folytatásával kell majd megküzdeie a nemzetközi filmszínházakban. A Sony a Venom 2-től is hatalmas bevételt vár, ami nem csoda, hiszen az első etapja is elképesztően sokat, 850 millió dollárt hozott összesen a konyhára.

Az új filmhez még sajnos nem érkezett előzetes, csak egy címet leleplező videót. Ezek szerint a Venom 2 alcíme magyarra lefordítva ”Legyen vérontás” lesz, ami egyértelműen a folytatás főgonoszára, Carnage-re, vagyis Mészárszékre utal, akit Woody Harrelson alakít.