promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Megint eltolták a Halálos iramban 9 bemutatóját, de a Minyonok is rosszul jártak
Borítókép:  Halálos iramban 9 / via screenrant.com
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Vin Diesel már jelezte, hogy később érkezik a Halálos iramban 9, de most végre kiderült, hogy pontosan mikor láthatjuk – szegény Minyonok visszatérésére viszont még rengeteget kell várnunk.

A koronavírus-járvány rettenetes helyzetbe hozta a hollywoodi filmgyártást, hiszen számtalan helyen bezártak a mozik, a forgatások is nagy veszélybe kerültek, illetve a már elkészült alkotások bemutatóját is durván el kellett csúsztatniuk a stúdióknak. Vin Diesel családcentrikus, minden fizikai alaptörtényt meghazudtoló akciószériájának folytatása, a Halálos iramban 9 is erre a sorsa jutott, ráadásul nem egyszer. A világsztár nemrég jelezte, hogy a legutóbbi információk szerint május 28-án esedékes premier aggasztó módon konkrét dátum nélkül, csupán nyárra módosult, de most végre bejelentésre került, hogy pontosan mikor érkezik.

A Halálos iramban kilencedik része június 25-én jön, és állítólag mindenképp mozikba akarják küldeni, emiatt könnyen lehet, hogy ez is változni fog, hiszen minden a vírushelyzettől függ. Vin Diesel kitart a filmszínházak mellett, és mivel az év egyik legnagyobb húzócíméről van szó, könnyen lehet, hogy ez a döntés fogja megmenteni őket, szóval ilyen szempontból tiszteletreméltó, amit a színész csinál – bár biztosan vannak olyan rajongók is, akik nem örülnek ennek, hiszen már holnap megnéznék Netflixen a várva várt művet.

A Universal nem csak a Halálos iramban-széria aktuális részének bemutatójához nyúlt hozzá, ugyanis a Gru-filmekből ismert Minyonok második kalandját is eltolták, ráadásul nagyon durván. Alapból pár hónap múlva, július 2-án érkezett volna a Minyonok: Gru színre lép című sikervárományos animáció alkotás, de a stúdió úgy döntött, hogy egy évvel elhalasztja, így az új premier 2022. július 1-re módosult. Ez elsőre egészen drasztikusnak tűnhet, és igazából az is, de nyugtasson meg minket a tudat, hogy ezek a filmek valószínűleg már készen vannak, és jelenleg egy fiókban várják, hogy végre a közönség is láthassa őket.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás