promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Halálos harcmező: ilyen, amikor nem az okos hülyéskedik, hanem a hülye okoskodik – kritika
Borítókép:  Anthony Mackie és Damson Idris a Halálos Harcmező című filmben / via netflix.com
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Megérkezett Netflixre a Budapesten forgatott Halálos harcmező, ami Anthony Mackie okos, izgalmas sci-fije helyett az év eddigi talán legkellemetlenebb akciófilmje lett.

A Marvel-filmek sztárja, Anthony Mackie nagyon eltökélte, hogy akcióhős lesz, hiszen mostanában szinte csak olyan alkotásokban láthatjuk, de talán még egyetlen munkája sem tudott kiemelkedni a középszerűség mocsarából. Sajnos a mostani filmje sem fogja előrébb lendíteni a karrierjét, ugyanis ennél butább, sekélyesebb sci-fit rég láthatott a közönség.

A Halálos harcmező egy Harp nevű drónpilótáról (Damson Idris) szól, aki feláldozza két ember életét, hogy cserébe 38-at megmentsen. Ez a döntés sokaknak nem tetszik, ezért „büntiből” elküldik terepre, hogy a biztonságos vezérlőkabin után meglássa a háború igazi, mocskos arcát is. Egy Leo nevű katona (Anthony Mackie) veszi őt a szárnyai alá, akiről elég hamar kiderül, hogy egy emberszerű robot, és jóval komolyabb tervei vannak, mint bárki gondolná.

Ez eddig elég jól hangzik, nem igaz? Sőt, még az eleje is bizalomra ad okot, hiszen elég hamar, és szépen felvázolják a „mennyit ér egy emberi élet”, illetve a „lehet-e szörnyű áldozatokat hozni a nagyobb jó érdekében” témáját, majd pillanatok alatt nyakig ugrik a fekáliába, mikor egy szórakoztató, érdekes gondolatokkal foglalkoztató látványfilm helyett jóval több akar lenni – csak ahhoz egyszerűen túl ostoba.


Kép: Damson Idris és Anthony Mackie a Halálos harcmező című filmben / via cnn.com

A színészek hozzák a kötelezőt, bár Anthony Mackie robot-karakterének elvileg meggyőzőnek és megnyugtatónak kéne lennie, de helyette csak egy bunkó, aki szinte az első pillanattól kezdve idegesítő, ráadásul gyanús.

A filmben van nagyjából három teljesen lélektelen akciójelenet, amiket ocsmányul összecsaptak, és a rengeteg vágás miatt követhetetlen az egész, mintha direkt nem akarnák, hogy élvezzük őket. Ez pedig egy elég nagy negatívum, főleg, hogy teljesen véletlenszerűen tör ki néha a káosz, mintha eszükbe jutott volna a készítőknek, hogy kezd rohadt unalmas lenni a cselekmény – de akkor már minden hiába.

A Halálos harcmező legnagyobb baja, hogy igazából egy agyatlan akciófilm, de jóval többnek akar tűnni annál, csak nem elég okos, így határozottan kellemetlen, hogy a butaságot értékként próbálja eladni nekünk – mint mikor valaki intelligensnek akar tűnni azzal, hogy folyamatosan nagy szavakat használ, de valójában még a jelentésüket sem tudja.


Kép: Anthony Mackie a Halálos harcmező című filmben / via flickeringmyth.com

Sokszor látjuk, hogy egyértelműen Budapesten vették fel a jeleneteket: minden szürke, romos, az utcák kietlenek, füst van a háttérben – szóval szinte még csak speciális effektusokat sem kellett használniuk, hogy háború sújtotta övezetnek tűnjön a fővárosunk.

Szokták mondani, hogy nem mindegy, hogy az okos hülyéskedik, vagy a hülye okoskodik, és itt sajnos az utóbbiról van szó. A Halálos harcmezőnek el kellett volna fogadnia, hogy egy egyszerű, tökös akciófilmként működött volna legjobban, nem pedig egy tesztoszteron túltengéses filozófus lázálmaként, mert így rettenetes a végeredmény: a történet pocsék, a csavarokkal pedig tovább ássa magának a gödröt; egyáltalán nem izgalmas, vagy látványos; és ami a legrosszabb, hogy kicsit sem élvezetes, hanem inkább szenvedős, tele baromságokkal.

Egyszer talán meg lehet nézni, de az biztos, hogy nem lesz se jó, se maradandó élmény, hanem inkább idegesek leszünk utána. Amennyire jól kezdődött, annyira gagyi lett a vége, így talán jobban tesszük, ha elkerüljük Anthony Mackie pocsék sci-fijét, mert nem igazán van benne érték, hiszen még az értelmes gondolatokat sem fejti ki, csak az oda illő kulcsszavakat ismételgeti, hátha az is elég – de sajnos nem így van.

A Halálos harcmező elérhető Netflixen, itt látható az előzetese:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás