promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Tudtad? Egy legendás horrorikon írta azt a 30 éves gyerekfilmet, amiben még Leia hercegnő is szerepelt
Borítókép:  Wallpaper Cave
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Kíváncsi vagy, mi köze Michael Myers-nek Pán Péterhez? Na, és hogy kerül ide Leia hercegnő? 30 éves Steven Spielberg Hook című filmje, ami a rendező első korszakának egyik utolsó darabja.

Lassan megszámolni sem lehet, annyi Pán Péter-adaptáció készült az elmúlt közel 100 évben, és már javában zajlik a Disney élőszereplős remakejének előkészítése is, amiben Jude Law fogja alakítani James Hook kapitányt.

A rengeteg adaptáció közül kiemelkedik Steven Spielberg verziója, ami tulajdonképpen egy nem hivatalos folytatása a közkedvelt mesének. Ebben a történetben Hook kapitány elrabolja a már felnőtt Peter gyermekeit, hogy ezzel visszacsalogassa Seholszigetre, és egy végső párbajban végre leszámolhasson régi ellenfelével. Azzal azonban nem számol, hogy Peter közben mindent elfelejtett a gyermekkorának azon részéből, amit a tündérek és kalózok szigetén töltött. Így aztán Giling-galangnak és az elveszett fiúknak mindent be kell vetniük, hogy a férfi visszanyerje az emlékeit, és újra Pán Péterré váljon.

Tulajdonképpen ez a film tekinthető Spielberg kreatív korszakának egyik utolsó darabjának, hiszen az ezután elkészült – egyébként zseniális és megrázó – Schindler listája után a rendező rálépett az Oscar-ösvényre, amit azóta sem hagyott el. Bár 1993 után is készültek figyelemre méltó és remek Spielberg-filmek, például a Terminál, a Kapj el, ha tudsz, és a Ryan közlegény megmentése, viszont valahol érződik, hogy ezek az alkotások már csak az aranyszobornak készültek.

Azok közé tartozom, akik jobban szerették Spielberg korai munkáit, úgymint a Párbajt, a Cápát, vagy a Harmadik típusú találkozásokat, mert a rendező itt még szerette és hitt a saját filmjeiben. Bár a Hook-ban is érződik már az, hogy csak félig-meddig dobta be magát és az egyedi kreativitását a projektbe, de az egyértelműen látszik, hogy ez az egész történet az ő személyéről is szól, hiszen ő maga is egy olyan felnőni nem akaró nagy gyerek, mint Pán Péter.

A két főszerepet Robin Williams és Dustin Hoffman alakítják, és kettejük duója igazán remekül működik a filmben, akárcsak Maggie Smith, mint az öreg Wendy, valamint Bob Hoskins Smee szerepében. Nem úgy Julia Roberts Giling-galangként, aki véleményem szerint egy borzalmasan félresikerült casting eredményeként került a filmbe. Természetesen imádom a színésznő alakításait, de a Hook-ba egyáltalán nem illik bele.

Bár felnőtt fejjel már kiütköznek a film hibái, én mégsem vagyok hajlandó ezekről tudomást venni, mert ugyanúgy el tud varázsolni minden alkalommal, mint gyermekkoromban. Spielberg pedig tehet bármit, akkor is az egyik kedvenc rendezőm marad, és ezek után is meg fogom nézni minden egyes alkotását, ezért is várom már annyira a West Side Story-t, ami elvileg idén kerül a mozikba.

Apró érdekesség a Hook-al kapcsolatban, hogy az a Nick Castle írta a forgatókönyvet, aki Michael Myers-t alakította John Carpenter horrorklasszikusában. Emellett a Leia hercegnőt alakító Carrie Fisher is feltűnik a filmben, csak senki sem vette észre, és ez nem véletlen. A színésznő nincs feltüntetve a stáblistában, hiszen szerepe kimerült annyiban, hogy mikor Giling-galang elviszi Petert Seholszigetre, a varázsporával a levegőbe emel egy csókolózó párt a londoni hídon, melynek női tagja maga Carrie.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás