promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Exatlon Hungary: megszólalt Nagy Dani felesége, üzent a Kihívóknak is
Borítókép:  TV2
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Nagy Daninak a sérülése miatt kellett távoznia az Exatlon Hungaryből, és a felesége később videóban üzent a Kihívóknak.

Nagy Dani még egy korábbi játék során sérült le, ami miatt napokon keresztül csak mankóval tudott járni, és rendszeresen orvosi vizsgálatokra járt. Mindenki reménykedett benne, hogy a Kihívó hamarosan teljesen felépül, és visszatérhet a pályára, azonban Palik László közölte a versenyzőkkel, hogy Dani sérülése 6-8 hét lábadozási időt igényel, ezért távoznia kell a versenyből.

Danit itthon kisfia, Olivér és felesége várják, aki nemrég egy videóban beszélt arról, hogy hogyan fogadta a hírt, hogy párjának el kellett hagynia Dominikát.

„Őszintén megmondom, én végigsírtam az egészet, és legszívesebben megöleltem volna, és bárcsak ott lehettem volna mellette. Nagyon sajnálom, hogy így alakult, és hogy nem láthatjuk többet a TV képernyőjén versenyezni, pedig mi Olivérrel minden nap néztük és szurkoltunk neki”

Dani felesége emellett természetesen örül neki, hogy párja hamarosan hazatér, és újra megölelhetik egymást. A fiatal édesanya mindezek után a Kihívóknak is üzent.

„Remélem, hogy ebből is erőt tudnak meríteni, és tovább tudnak menetelni, és mi most már itthon fogunk együtt szurkolni nekik Danival együtt. Hajrá Kihívók!”

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás