promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Nicolas Cage nem hazudtolja meg önmagát: robotikus bábokkal harcol az új filmjében – előzetes
Borítókép:  Nicolas Cage a Willy's Wonderland című filmben / via vulture.com
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A Nicolas Cage főszereplésével készült Willy's Wonderland című horrorfilm beteg, vicces és botrányos, szóval tökéletesen illik a világsztárhoz.

Hiába volt valaha Nicolas Cage a világ egyik legnagyobb sztárja, ma már főleg olcsó, gagyi filmekben láthatjuk őt, amiket csak a pénz miatt vállal el, de ettől függetlenül még így is ő az alkotások fénypontja. Most úgy tűnik, hogy egy újabb „gyöngyszemet” kapunk tőle, ami talán minden eddigi munkájánál betegebb lesz – legalábbis az első előzetes alapján biztosan.

A Willy's Wonderland című horrorfilmben Nicolas Cage egy utazót alakít, aki takarítóként vállal munkát egy elhagyott vidámparkban, de hamar rájön, hogy valami nem stimmel, ugyanis démoni, robotikus állatbábok támadják meg őt, így a túlélés – illetve legfőképp a mi szórakoztatásunk – érdekében muszáj felvennie a harcot velük.

Már a történetből is kiderül, hogy nem egy hétköznapi műről van szó, viszont a mérhetetlen igénytelenség ellenére is rettenetesen mókásnak ígérkezik ez a film, így még az is benne van a művérrel áztatott pakliban, hogy tökéletes lesz egy haverokkal piálgatós estére.

A rendező, Kevin Lewis eddig még nem készített semmit, ami 5.0 fölé kúszott volna IMDb-n, szóval ez is árulkodik a február 12-én bemutatásra kerülő alkotás minőségéről, amit természetesen már türelmetlenül várunk, már Nicolas Cage miatt is.

Itt lehet megtekinteni a Willy's Wonderland előzetesét, de csak saját felelősségre:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás