promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Összebújt az Exatlon Hungary két versenyzője, Palik László kérdőre vonta őket
Borítókép:  TV2
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Kocsis Lili és Szabó Franciska már az első este egymás mellett kötöttek ki. A műsorvezető persze nem mehetett el emellett szó nélkül.

A küzdelmes villajáték után a versenyzők kicsit jobban megismerték egymást, azonban egyikük sem került olyan közel a másikhoz, mint Szabó Franciska és Kocsis Lili.

Az Európa-bajnok cselgáncsozónak már most nagyon hiányzik a családja, de úgy érzi, hogy Liliben nagyszerű támogatóra talált. Hogy enyhítsen csapattársa honvágyán, összetolták az ágyaikat, és így töltötték az első éjszakát Dominikán.

Palik László persze másnap reggel rögtön kérdőre vonta őket, hogy mi volt az oka az „összebújásnak”.

A második versenynapon a jutalomért folyt a küzdelem a Kihívók és a Bajnokok között, ami bár mindvégig nagyon szoros volt, de a hirtelen halál után a Kihívók jöttek ki belőle győztesen, így ők kapták meg a jutalmat, ami egy életre szóló élmény volt a kékek számára.

A nap végén a Bajnok lányok mindenképpen közelebb akartak kerülni egymáshoz, ezért követték Lili és Franciska példáját, és ők is összetolták az ágyaikat.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás