promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Bruce Willis csinált egy űrzombis, rettenetes Alien utánzatot – Breach kritika
Borítókép:  Breach / via theactionelite.com
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Elérkeztünk Bruce Willis pályafutásának egy újabb mélypontjához, ugyanis ennyire buta és klisés sci-fit rég láttunk, ráadásul a Breach olyan pofátlanul próbálja lekoppintani a nagyokat, hogy az egészen szánalmas.

A legendás Bruce Willisre nézve a legtöbbeknek még mindig a Die Hard-széria John McClane-je jut eszébe, és ezek az emberek határozottan szerencsésnek érezhetik magukat, ugyanis a világsztár az utóbbi években olyan pocsék alkotásokkal rombolta le az iránta érzett maradék tiszteletünket, hogy azokra még Nicolas Cage is fintorogna, pedig neki is volt nemrég egy igazán förtelmes filmje.

Sajnos Bruce papa tovább folytatja a mélyrepülését, ugyanis a Breach című sci-fi iszonyatosan gagyi lett, ráadásul hihetetlen módon annyira komolyan veszi magát, hogy még szórakozni se tudunk rajta – ez pedig egy megbocsáthatatlan bűn.

A történet szerint a nem túl távoli jövőben haldoklik a Föld, ezért egy új bolygóra költöztetik az emberiség egy részét, de elszabadul az űrhajón egy idegen lény, aki zombivá változtatja az utasokat. Hőseinknek muszáj valahogy célba érniük, meg persze túlélniük a szörnyűségeket, miközben Bruce Willis folyton csak piál, és „poénos” beszólásokkal próbálja enyhíteni a „feszültséget” – kell ennél több? A válasz: igen.


Kép: Breach / via moviesandmania.com

Most pontokba szedjük, milyen logikai bakik nehezítik, hogy egyáltalán nézhető legyen a Breach, illetve azokat a problémákat is eláruljuk, amik alapján ezt a művet olyan messzire el kell kerülni, mint a Tesco parkolójában a szájmaszkot nem viselő kéregetőket:

  • a főszereplő egyszerűen nem tud színészkedni – bár ez szinte mindegyik közreműködőről elmondható –, így pontosan olyan érzésünk van, mintha ő lett volna az egyetlen „jóképű” haverja a rendezőnek, aki éppen ráért a forgatás idején;
  • Thomas Jane (A megtorló) is szerepel a filmben – nagyjából 5 percig –, ráadásul végig próbál kellemetlenül keménykedni, miközben pont úgy néz, mint aki egy szezámmagot szeretne kiszopogatni a fogai közül;
  • elmondják, hogy a hajón a legkisebb nyomáskülönbség is végzetes lehet, de ez egyáltalán nem állítja meg őket abban, hogy ész nélkül lövöldözzenek a fedélzeten, mintha nem lenne holnap;
  • olyan igénytelen a vágás, hogy még a faék egyszerűségű cselekményt se lehet rendesen követni, mivel össze-vissza dobálják a snitteket, így szinte csak akkor jövünk rá, hogy valaki meghalt, ha a következő jelenetben már nem látható;
  • a zombihadsereg egyszerűen nevetséges, hiszen azon kívül, hogy úgy üvöltenek, mint az éppen fülön ragadott disznók, gyakorlatilag semmit sem érnek, mert vannak olyan rendesek, hogy a lényeges részeknél csak állnak, és megvárják, hogy hőseink vigyék be az első csapást;
  • az effektek néhol olyanok, mintha valami mobilos alkalmazással készültek volna, emiatt érthetetlen, hogy az alkotók miért raktak bele egy teljesen CGI karaktert, amiről leginkább a hányás és az ürülék juthat eszünkbe;
  • az akció egyáltalán nem látványos, a történet buta, tele van otromba, elcseszett lopásokkal, a párbeszédek pedig idegesítőek;
  • de mégis az okozza a legnagyobb fájdalmat, hogy látjuk benne Bruce Willist, aki lélekben valószínűleg nem a forgatáson volt, hanem otthon számolgatta az ezért kapott pénzét.

Ezekből azért valószínűleg mindenki számára kiderül, hogy rendező, John Suits enyhén szólva nem igazán volt a helyzet magaslatán.


Kép: Breach / via ign.com

Az pedig külön dühítő, hogy helyenként egészen érdekes gondolatok vannak benne, hiszen egyszer az is szóba kerül, hogy az Új Föld nevet egy marketingcsapat találta ki, és milyen durva, hogy ezért valaki fizetett, ráadásul még egészen pontosan kettő ténylegesen jó poént is kapunk, szóval ebből is látszik, hogy tudtak volna, ha akarnak – de nem akartak.

A Breach Bruce Willis karrierjének egy újabb szégyene, hiszen egyediségnek még csak nyoma sincs benne, az akció pocsék, a színészek rosszak, a történet unalmas, a megvalósítás pedig félelmetesen amatőr – és sajnos még az „annyira sz*r, hogy már vicces” kategóriába se lehet belerakni, mert ez szimplán csak sz*r.

Elkeserítő belegondolni, hogy Bruce Willis idáig jutott, de titkon reménykedhetünk abban, hogy ezeket a Zs-kategóriás förmedvényeket csak azért vállalja el, hogy szép lassan összegyűjtse a pénzt egy normális Die Hard folytatásra – bár ennek csekély a valószínűsége, de azért álmodozni még szabad.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás