Mondd ki hangosan: hol van a határ az őszinteség és a bunkóság között? – kritika

Guido Chiesa készítette a Mondd ki hangosan című filmet, ami egy 2016-os chilei alkotás feldolgozása. Már az első pillanattól kezdve érezni ezen a komédián, hogy nem csupán a nevettetés a célja, hanem egy kicsit el is akar gondolkodtatni minket, ami egészen dühítő, hiszen nem egy kifejezetten okos mű.

Történetünk főhőse Giulia (Valentina Lodovini), egy 40 éves marketinges, akit kihasznál a semmirekellő párja, nem tud aludni a hangoskodó szomszédtól, lenézik a munkahelyén és gyakorlatilag az életének szinte minden egyes szakaszában megalázzák őt. A rettenetes stressz miatt különleges segítséghez folyamodik, amitől rögtön megváltozik az élete, ugyanis a sarkára áll, és elkezd kőkeményen odaszólogatni az őt elnyomó embereknek.

Ez alapból elég jól hangzik, hiszen sokan tudnak azonosulni egy ilyen karakterrel, ráadásul szinte mindenki élvezi, amikor a hétköznapi „gonoszok” végre megkapják a magukét – viszont Giuliáról sajnos hamar kiderül, hogy nem igazán tudja kontrollálni magát, így szórakozás helyett inkább mérhetetlen kényelmetlenséget kapunk.

Kép: Valentina Lodovini a Mondd ki hangosan című filmben / via comingsoon.it

Valentina Lodovini alakítása jó, csupán az a baj, hogy hiába sajnáljuk a film elején a figuráját, ha utána annyira bunkó lesz, hogy muszáj érzelmileg elengednünk őt. Ugyan a legtöbbször igaza van, de annyira túlmegy a határon, hogy visszataszító lesz a viselkedése, és erre tökéletes példa, mikor látszólagosan miatta hal meg a testvére macskája, ő meg annyira képtelen vállalni ezért a felelősséget, hogy dühében inkább azt mondja neki, hogy öngyilkos lett az állat, mert annyira nem bírta már elviselni őt.

Az alkotás legnagyobb baja, hogy nem igazán tudja, mi akar lenni és milyen értékeket szeretne képviselni. Mintha nem gondolták volna át a koncepciót, csak jelenetötletek voltak a készítők fejében, és összegyúrták őket egy káoszos masszává.

Egy ideig azt az üzenetet kapjuk, hogy félelem nélkül kell kiállnunk magunkért, és ne érdekeljen mások véleménye, majd kicsit visszavesznek ebből, és inkább az önmegvalósítás lesz a fő téma – persze úgy, hogy előtérbe kerül az önzőség és a nemtörődömség, ami persze azokat is elpusztítja, akik amúgy pozitív karakterek lennének a műben.

Kép: Valentina Lodovini a Mondd ki hangosan című filmben / via rbcasting.com

Mivel a főszereplő sem tudja, hogy mit akar, így mi sem vagyunk képesek neki igazán szurkolni, mert az ő boldogsága egy labirintus, amibe nem lesz kedvünk besétálni, mivel nem kedveljük őt annyira. Sajnos nagyjából kettő értékelhető poént hallhatunk az alkotásban, így nem igazán vicces, érzelmileg meg annyira sekélyes, hogy a romantikus szálnak sincs semmi értelme.

A Mondd ki hangosan lehetett volna egy jó kis vígjáték is, ami a felhőtlen szórakozás mellett megtanít minket az egészséges önbizalom alkalmazására, miközben megmutatja nekünk a pozitív hatásait. Helyette viszont egy elnagyolt, egyszerű, átgondolatlan tucatfilmet kaptunk, ami egyáltalán nem hagy mély nyomot maga után, sőt.

Ettől függetlenül egy háttérben futó alkotásnak maximum egyszer elmegy, hiszen maga a megvalósítás nem rossz, és bizonyos szempontból még kellemes is lehet egyeseknek, de az alkotók nagyon hamar fel fognak idegesíteni minket azzal, hogy még az ostoba, rosszindulatú dolgokat is próbálják úgy ábrázolni nekünk, mintha azok mókás, már-már hősies megoldások lennének olyan szituációkra, amiket amúgy normális kommunikációval gond nélkül meg lehetne oldani.

A Mondd ki hangosan már elérhető az HBO Go kínálatában.