promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Rockzenekar vitt ajándékcsomagokat a Békés Megyei Kórházba
Borítókép:  Dirty Slippers
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Nemes gesztussal indította a hetet a Dirty Slippers zenekar. A pop-rock trió hétfő délelőtt a Békés Megyei Központ Kórház Dr. Réthy Pál Tagkórházába látogatott el, ahol az egészségügyi dolgozóknak adott át ajándékcsomagot. A meglepetést Dr. Taybani Zoltán osztályvezető főorvos és Farkas Éva főnővér vette át. 

Lobó-Szalóky Lázár énekes-gitáros, Vanyó Szilárd basszusgitáros és Nagy Attila dobos a zenekar legutóbbi nagylemezével, a Kitűzöm a zászlót című albummal, csokoládéval, valamint egy csokor virággal köszönte meg az egészségügyi dolgozók emberfeletti munkáját. 

A zenekart telefonon kerestük fel, és sikerült elérnünk Nagy Attilát, akiről kiderült, hogy a zenélés mellett, húsz éve egészségügyi dolgozóként tevékenykedik. 

„Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen a két hivatásomnak élek. Több, mint húsz éve dolgozom az egészségügyben, jelenleg is a békéscsabai kórházban egy kiváló csapat részeként segíthetek a beteg emberek ellátásában. Dobosként pedig több, mint két éve a Dirty-ben, előtte más zenekarokban koncerteztem. Úgy gondolom napjainkban nagy szükség van arra, hogy apró cselekedetekkel próbáljunk kedveskedni embertársainknak. Ezért találtuk ki, hogy az egészségügyi előírások teljes betartásával meglepjük ma a kórház dolgozóit. Bízom benne a koronavírus elleni küzdelemben egy kicsit segíteni tudtunk és éreztetni Velük, hogy mennyire hálásak vagyunk a munkájukért"

– mondta el nekünk Attila. 

Mint megtudtuk, a Dirty Slippers tagjaitól nem áll távol a jótékonykodás, több segélykoncertet is szerveztek korábban, valamint éveken keresztül, Suliturné nevű programjukkal járták végig önerőből az oktatási intézményeket, felemelve hangjukat a méhnyakrák, a drog, és az alkohol veszélyeire. 

A zenekar karácsonyi dala, az Ajándék itt hallgatható meg.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás