promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Álarcos énekes: a Zebra megtette, amit előtte még senki a műsorban
Borítókép:  RTL Klub
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Ahogy azt már megszokhattuk, az Álarcos énekes előző adásához is több kimaradt jelenet érkezett, melyek közül az egyikben a Zebra olyat tesz, amit előtte még soha, senki a műsorban.

December 6-án, vasárnap a fináléval véget ér az Álarcos énekes 2. évada is. Már csak négyen maradtak versenyben, név szerint a Zebra, a Röfi, a Baba, és a Banán. Legutóbb az Egérnek kellett levennie a maszkját, aki Feke Pál volt. Ezzel a nyomozók újabb sikerpontot könyvelhettek el, hiszen mindannyian a színészre tippeltek. Pali azonban még nem köszön el végleg a műsortól, ezen a héten vendégnyomozóként tér vissza.

Az RTL Klub nemrég újabb kimaradt jeleneteket tett közzé, melyek közül az egyikben a nyomozók szokásos tanácskozását hallgathatjuk végig. Bár Csobot Adél először a Babát akarta hazaküldeni, Sebestyén Balázs hamar lebeszélte róla, mondván ne énekversenyt csináljanak, hanem rejtőzködőversenyt.

Egy másik videóban egy olyan jelenetet láthatunk, ami rövidebb verzióban bekerült az adásba. Kiderült, hogy Istenes Bence egy szívecskét küldött a Röfinek, ami egyáltalán nem tetszett Adélnak. A kínos pillanat odáig fajult, hogy a Röfi szó szerint elfenekelte a műsorvezetőt.

A harmadik videóban olyat láthatunk a Zebrától, amit előtte még soha, senki nem csinált az Álarcos énekes történetében.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás