promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A Netflix sikersorozata ismét menővé tette a sakkot
Borítókép:  Anya Taylor-Joy A vezércsel című sorozatban / via digitalspy.com
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A vezércsel című széria már a megjelenése pillanatától nagy hatást gyakorolt a közönségre, és a Netflix ezt most számokkal is tudja igazolni.

Október 23-án mutatták be a Netflixen Anya Taylor-Joy főszereplésével A vezércsel című, összesen hét epizódból álló sorozatot, ami egy olyan lányról szól, aki a világ legnagyobb sakkozójává válik, miközben meg kell küzdenie a függőséggel, az előítéletekkel és természetesen önmagával is. Az alkotás hihetetlen népszerűségnek örvend, a streaming óriás pedig olyan büszke rá, hogy kivételesen meg is osztott pár nagyon durva adatot a sikerről.

Az első 28 napban összesen 62 millióan voltak kíváncsiak A vezércselre, így ez lett minden idők legsikeresebb, forgatókönyv alapján készült limitált szériája a Netflixen. Közben 63 ország toplistáját is meghódította, az alapjául szolgáló könyv 37 év után ismét bekerült a The New York Times bestsellerei közé, ráadásul megduplázódott azoknak az embereknek a száma, akik rákerestek Google-ben a „sakk”-ra – szóval nem semmi.

A Netflix általában titkolni szokta a konkrét számokat, hiszen nem akarják a versenytársak tudtára adni azokat, de A vezércsel akkorát ütött, hogy valószínűleg muszáj volt világgá kürtölniük a teljesítményét. Tisztán látszik, hogy a nézők oda meg vissza vannak érte, hiszen még a sokak által megvetett sakkot is újra menővé varázsolta világszerte.

Anya Taylor-Joy természetesen nagyon hálás a folyamatos támogatásáért, és persze azért is, hogy ilyen sok embert érdekelt a szívéhez igencsak közel álló A vezércsel.

Itt lehet megtekinteni A vezércsel hihetetlen eredményeit:

Itt pedig látható az előzetese, hátha valakinek ezek után megjön hozzá a kedve:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás